A f@sz-múúúúúúúúúú-k, ahogy a TV és egyéb médiák is lassan már teljesen tele lesznek politikai témákkal, túlkapásokkal, botrányokkal, stb. ..... hát mit tehetek, bekapcsolódom én is a saját lehetőségeimmel….:) Az igazat megvallva, az volna az ideális állapot, ha a politizálás megmaradna a politikusok szintjén, ugyanis az azt is jelentené, hogy kicsi országomban rendben zajlanak a dolgok, és mindenki elégedett az éppen aktuálisan hatalmon lévő vezetéssel.
Kicsit kisarkítva az iménti gondolatot, azt is mondhatnám, az lenne csak az igazi Kánaán, ha az utca embere azt sem tudná ki is a miniszterelnök.
Szerencsétlen Politikusok! A tágabb értelemben vett „megélhetési bűnözés” elit élharcosai, párttól és politikai, felekezeti hovatartozástól függetlenül.
Egyesek nem kapják meg a jogosan járó útiköltségüket, vagy sok más között a az olimpiai sportteljesítményükért járó megérdemelt jutalmukat sem, míg mások duplán is habzsolnak az amúgy is irreálisan magas pótlékukban.....
Egyesek hatalomra jutva hazudoznak, majd éhségsztrájkba kezdenek, míg mások tüntetés nélkül is éheznek, avagy maximum megpróbálnak leugrani egy tízemeletes tetejéről. Egyesek lopnak, csalnak és eladják az országot, mások tehetetlenül, csendben, hagyják, hogy rabszolga sorsra juttassák vagy megalázzák, megöljék gyermekeiket. Egyesek felszólalásaikkal vissza akarják hozni a feudális rendszert, míg mások szóhoz sem juthatnak. Egyesek pihenni és aludni járnak az Országházunkba, addig mások a törvényhozóktól és a holnaptól félve nem tudják nyugodtan álomra hajtani a fejüket.
Egyesek a tisztelt képviselők, míg mások a képviselők által képviseltek, akik a különböző pártokat képviselő (megvett, lefizetett) médiák vagy éppen a közigazgatás és a törvények asszisztálása mellett megpróbálják mindezt az átkozottul nagy igazságtalanságot 1989-óta a demokrácia hangoztatásával megmagyarázni, valamint realizálni.
(A rendszerváltás előtt mindenki számára ismeretes, hogyan működött a „többpárti” demokratikus választás, így ebbe most nem is mennék bele.)
Nem igazán értem! Így kell lennie! Vajon miért nem állnak ezek a politikusok a nyilvánosság elé, ha vaj van a seggükön? Hiszen ezek közszereplők, vagy nem?
A mai gyermekek mit gondolhatnak vajon a demokráciáról, ha teljesen mást látnak a valóságban, mint ami a definícióban szerepel? Korrupció, gyilkosságok, maffia, sikkasztás, zsarolás stb.…. ezek szerves részei kell, legyenek egy egészséges demokráciát magukénak mondó közösségnek, egy településnek, egy megyének, egy országnak? Mert ugye, mondanom sem kell, hogy a legkisebb településen található bürokratikus tégla is ugyanúgy része az Országház épületének, mint a csúcson látható szemfényvesztő kupolák.
Azt gondolom, ha ez mihamarabb nem változik meg pozitív irányba, akkor két lehetőség marad: végleg kihal az a hibás géneket magában hordozó generáció, akik úgymond ezt a válságot okozták a saját érdekeik előtérbe helyezésével, avagy a hibás gén életképessé válva, – rásegítve mesterségesen is - a természetes szelekció, és a fajfenntartás elvén elnyomja az összes gyenge, bár egészséges génnel megáldott embertársait, ami mindenki tudja hova vezet…..
Nem tanulunk mi azt gondolom soha sem a múltból……
Az emberek csak velük egyenrangú emberek között érzik jól magukat… azt gondolom a politikus, a celeb illetve a bűnöző (tartozzon bármelyik párthoz is) a "gerinctelenek" törzsén belül egy külön rendszertani osztályt alkotnak jelenleg. A demokrácia pedig nem más, mint egy „Meghalt a király: Éljen a Király” elvén működő paradoxon.
Az egészben az a szörnyű - kimondva vagy éppen kimondatlanul - , hogy minden jó érzésű ember tisztában van vele, ez a mesterségesen gerjesztett bábeli zűrzavar hova is vezet…… vagy radikálisan nagyon jobbra, vagy szélsőségesen ortodox-konzervatívan balra, de egy biztos, középen nehéz megmaradni, úgy hogy közben a múltat szándékosan kiiktatva egyre csak azt mondják vezetőink a sötétben tapogatózó plebsznek: ELŐRE!
Amíg a celeb és a politikai „életpálya modell” minden egyes alternatívája irreálisan magas, nem teljesítményarányos jövedelemmel, és irritálóan gusztustalanul magas életszínvonallal kecsegtet, valamint párosul, addig….. regisztráljon aki tud! aki meg nem,…. (hogy gyökér TV-és Hajdú kisbarátomat, és egyik túlpörgött HVG-s újságíró alpári tollát idézzem) no azok meg a „vidéki egyszerű emberek”, akik „leszophatják!” J L
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése