Karácsony margójára....

A szükséges rossz!

Sajnos a karácsony és általában minden ünnep az év folyamán, amely eredendően a szeretetről, a családi közös együttlétről kellene, hogy szóljon, mindaz mára az ajándékok, és a pénz körül forog. Az emberek zömének a karácsony reflexszerűen, egyből az ajándékozást juttatja az eszébe, és ma már ott tartunk, hogy egy pici ajándék, amelynek szinte nincs is pénzben, csupán eszmei, érzelmi skálán kifejezhető értéke, legyen az bármennyire is személyes, nem tartozik a szeretet kifejezésére alkalmas értékes ajándék kategóriába.

Természetesen, mint mindenhol, itt is tisztelet a kivételnek!

Valahogy azt érzem, minél látványosabb, csillogóbb és minél nagyobb méreteket ölt a szeretet ünnepe, annál jobban elvész belőle a lényeg, amiről kellene, hogy szóljon. Akkor látok elégedett mosolyt karácsony után a „betlehemi királyok” arcán, ha csupán pénzben kifejezhető ünnepi nyereséget tudnak elkönyvelni, aminek érdekében az emberek már a bankok megteremtette nincsből is képesek elvenni jó adagot. Tehát a végén joggal mondhatja bárki, a foglalkozás 2011-ben ismét elérte a célját, (halkan megjegyezném) amelyből a média derekasan kivette a részét a sok sületlen, a valóságtól gyakran távol álló reklámok révén.

A minap azon tűnődtem, vajon kire illik igazán az a közhelynek is nevezhető megállapítás, hogy a pénz rabja, mert ugye a szeretetnek nem lehetnek!? Arra jutottam végül, hogy az iménti mondás alól sajnos egyáltalán nincs kivétel. Hogy miért?

Egyszerű a magyarázat. Akinek tengernyi a pénze, az az ember már szerelmes lesz egy idő után a vagyonába, amely típust azt gondolom nem kell különösebben bemutatnom, márcsak azért sem, mert jómagam is kerültem már sajnálatos módon ebbe az ördögi álapotba életem során. A másik oldal ellenben már érdekesebb e téren, ugyanis ott a rabság, már nem ahhoz a bódult, néha betegségnek is titulált állapothoz kapcsolható, amelyről az imént a módosabb rétegnél írtam. A pénz börtöne valójában a nincstelen és szegényebb rétegeket sújtja csak igazából. Mégpedig azért, mert a pénz hiánya náluk nem csupán lelki elváltozást, hanem fizikális korlátokat is jelent. Pontosabban a pénz az, ami elsődlegesen meghatározza, bekorlátozza, vagy éppen (ritkább esetben)végteleníti az emberek létfenntartásához szükséges életterét, illetve keményen behatárolja annak határait.

A dimenziókat is meg kell lassan venni, hiszen akinek sok a pénze, akár egy nyaralás során, könnyedén elmehet a Földünk bármelyik pontjára, míg a másik szerényebb körülmények közé, csupán a családfenntartásra született társa kénytelen leélni akár egy teljes életet is, anélkül, hogy bejárhatná azokat a tájakat, amelyeket csupán álmaiban tud felkeresni, bármennyire is szeretné. Ez csak egy példa a sok közül, amely jól érzékelteti pénzből felhúzott ketrecek által behatárolt normálisnak nevezhető emberi igények anyagi, lelki és térbeli bekorlátozását, ami joggal nevezhető azt gondolom szintén rabságnak.

A pénz mennyisége egyenesen ugyanakkor fordítottan is arányos a börtön falainak nagyságával, tehát paradox módon határozza meg fogolytáborok szögesdrót kerítéseinek magasságát oly módon, hogy foglyainak akár sok, akár kevés a pénze, a börtönök vasfonalból fonott falai mindkét esetben áthatolhatatlanul nőnek, ... egyre csak  nőnek. Habár mindkét esetben büntetésről beszélünk, azért az említett helyzetnek mégis van egy nagyon megalázó, látványos szépséghibája is, ugyanis a két tábor helyileg nem ugyanabban a börtönben sínylődik, helyesebben csak a pénztelenek sínylődnek. Ugyanakkor a magas szögesdrót kerítés még jobban megnehezíti, sőt lehetetlenné teszi az átszökést a másik oldalra, az amúgy sem egyenlő erőviszonyok között élő rabcsoportok számára. Maximum a létszám fölényből eredő erő tudná csak szétzúzni a korlátokat!

Legvégül álljon itt egy másik szintén elcsépelt, bagatell mondás: A pénz nem boldogít... he he! Inkább úgy fogalmaznék a pénz  nem az egyedüli érték az ember számára, amely nélkül ne lehetne boldogságról beszélni. Ráadásul míg a pénz alapú vagyont lehet adni, venni, vagy el lehet veszíteni is, addig azzal a bizonyos lelki gazdagsággal soha sem történhet meg ilyesmi.  Mondhatnám a pénz szükséges rossz!

Karácsonyi ének
/Öcsi bácsi után szabadon/

Kis pénz, kis karácsony,
Nagy pénz, nagy karácsony.
Kis karácsony,
Nagy karácsony,
Meglátszik a pénztárcámon.

Kis pénz, kis ajándék,
Nagy pénz, nagy ajándék.
Kis ajándék,
Nagy ajándék,
Most adtak kölcsön anyámék.

Kis pénz kis vacsora,
Nagy pénz, nagy vacsora,
Kis vacsora,
Nagy vacsora,
Ha marad kajára, az csoda!

Kis pénz, kis fenyőfa,
Nagy pénz, nagy fenyőfa,
Kis fenyőfa,
Nagy fenyőfa,
Mit is vegyek, nagy dilemma.

Kis pénz, kis szeretet,
Nagy pénz nagy szeretet,
Kis szeretet,
Nagy szeretet,
A Jézuska kit szerethet?

 Szabó Balázs

"Még kér a nép, most adjatok neki!"

 

Petőfi Sándor: A NÉP NEVÉBEN

Még kér a nép, most adjatok neki!
Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

S a nép hajdan csak eledelt kivánt,
Mivelhogy akkor még állat vala;
De az állatból végre ember lett,
S emberhez illik, hogy legyen joga.
Jogot tehát, emberjogot a népnek!
Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg
Isten teremtményén, s ki rásüti:
Isten kezét el nem kerűlheti.

S miért vagytok ti kiváltságosok?
Miért a jog csupán tinálatok?
Apáitok megszerzék a hazát,
De rája a nép-izzadás csorog.
Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!
Kéz is kell még, mely a földet kihányja,
Amíg föltűnik az arany ere...
S e kéznek nincsen semmi érdeme?

S ti, kik valljátok olyan gőgösen:
Mienk a haza és mienk a jog!
Hazátokkal mit tennétek vajon,
Ha az ellenség ütne rajtatok?...
De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,
Majd elfeledtem győri vitézségtek.
Mikor emeltek már emlékszobort
A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?

Jogot a népnek, az emberiség
Nagy szent nevében, adjatok jogot,
S a hon nevében egyszersmind, amely
Eldől, ha nem nyer új védoszlopot.
Az alkotmány rózsája a tiétek,
Tövíseit a nép közé vetétek;
Ide a rózsa néhány levelét
S vegyétek vissza a tövis felét!

Még kér a nép, most adjatok neki;
Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz... ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

(Pest, 1847. március.)

Mostanában, mondhatnám, egyre gyakrabban azon kapom magam, hogy a saját szerény tudásomat és képességeimet, tájékozottságomat, esetenként tájékozatlanságomat felhasználva  filozofálgatok: vajon miért is van ilyen siralmas állapotban, mind (emberileg) erkölcsileg, mind pedig gazdaságilag (anyagilag)  a kicsi hazám.

Megpróbálok a rendelkezésemre álló, elsősorban élettapasztalataimat, illetve olvasással felmarkolt tudásomat felhasználva megfelelő és egyben elfogadható magyarázatot találni, legfőképp a saját részemre - több, de inkább kevesebb sikerrel – a jelen kor erkölcsi, politikai, gazdasági és kulturális válságára magyarázatokat találni, mert azt ugye mindenki elfogadja tényként, hogy válságból aztán akad bőven nálunk.
Azt is szeretném még rögtön az elején leszögezni, ha netán korábban el is feledkeztem róla, hogy nem vagyok se történész, se szociológus sem pedig közgazdász csupán az az önként vállalt egyben láthatatlan társadalmi és kultúrális szerep ad felhatalmazást a véleményem megformálására, amelyet Kertész Imre az egyik náci koncentrációs táborok és a bolsevikok gulagjának különbségeiről tartott előadásában   csak egyszerűen, de találóan az "elbeszélés szellemének" keresztelt el. Éppen ezért a válságok megoldását se várja  tőlem senki, mert a tárgyilagos meglátásokon, illetve a fantáziám szülte világ bemutatásán kívül csupán a két utóbbi tevékenységem ötvözte képlékeny massza elkészítéséhez konyítok talán valamelyest, amely készítmény emészthető formába való öntéséhez szükséges receptet , magyarul a katarzishoz vezető út térképét bárki megtalálhatja abban a világviszonylatban is hatalmas tudásanyagban, melyet a művészet bármely formájának jeles művelői felhalmoztak a történelmünk során a könyvtárainkban, képcsarnokainkban, vagy többek között a színháztermeinben, és amelyet egyszerűen kultúrának is hívhatunk.  Csupán nem kellene mást tenni, mint keresni... hiszen ez nem tartozik egyik kiváltságos réteg kizárólagos privilégiumába sem, ellenben az a fura paradoxon áll elő, hogy a műveltség viszont megteremti a maga kiváltságos rétegét, amelyet az imént említett közös kultúra fémjelez.. A tudás mindenki számára elérhető és a lelkünkkel együtt ez az egyetlen szabadság, amit ember és még az Isten sem vehet el tőlünk, ugyanakkor ez a két momentum az egyetlen, ami az anyanyelv segítségével összeköti a múltunkat a jelenünkkel, és a jövőnk is attól függ, mi az ami megmarad bennünk a közös múltunkból és közös exisztenciánkból  fakadó kultúránkból, a magyarságunk összekötő erejéből.
Vajon mi vagy ki lehet az oka annak, hogy az 1956-os szabadságharcot és az 1989-es rendszerváltást követően nem igazán tartunk ott azon a szinten a 2011-es év végén, ahol kellene, hogy tartsunk, legalábbis az elképzeléseim, vágyaim álmaim alapján nem erre számítottam. Szerintem velem együtt még rengetegen vannak olyan emberek, akik mára az elégedettség helyett a csalódást vélik felfedezni önmagukon. Persze rögtön hozzá tenném, van azért egy szűk kis réteg, akik a törvényesen, vagy éppen törvénytelenül felhalmozott anyagi javaikra alapozva élik saját, a közösséget kizárva, csakis egyéni érdekeiket szem előtt tartó boldog világukat, és közben azt próbálják elhitetni az alattuk lévő társadalmi osztályokkal, hogy mindenki előtt ott volt és ott van ma is a lehetőség arra, hogy (ahogy nem olyan régen egyik kedves politikus honfitársam mondotta volt) aki sokat dolgozik, az sokat is keressen….  Nem tudom… nálam ez a mondat valahogy ekképpen hangzana: aki sokat dolgozik annak nincs ideje ara, hogy sokat keressen….  A lehetőségekről meg nem is beszélnék, mert ugye tudjuk, azt hogy abból is, akár a pénzből és erkölcsösségből nagyon keveset hagytak meg nekünk a „királyok” , akik annak idején a szocialista világban is királyok voltak annak ellenére, hogy akkor is az a szóbeszéd járta, hogy olyan, mint burzsuázia nem létezhet egy szabad, demokratikus és osztályok nélküli társadalomban.

Ma is azokat az arcokat vélem néha felfedezni körülöttem a szomszédomban az utcákon, hivatalokban és a politikai, közéleti porondokon, akik annak idején is ott álltak, csak éppen a vörös csillagos magyar címer díszelgett a fejük felett akár egy glória. Legalábbis ők azt gondolták, talán még a bibliát is képesek lesznek újraírni. Mi juthat ilyenkor először eszébe egy Márai Sándort szerető embernek? Hát persze, hogy a zanzásítás….. ugye nem kell magyaráznom mit is jelent ez a folyamat, ami 1989 októbere óta zajlik ebben az országban. A végén még tényleg elnézzük azt a hatalmas bűnt ezeknek az „élharcos” embereknek, amelyet okoztak és okoznak a mai napig a tetteikkel, vagy pusztán a nézeteikkel, felfogásukkal, és amit ők, a bűnösök mára csak úgy egyszerűen tévedésnek titulálnak. Ennek mondja meg valaki mikor lesz vége? Mikor tűnnek el végre a bolsevizmus utolsó élharcosai a magukat reform kommunistának tituláló, helyesebben zanzásító emberek a közélet minden jelentősebb pontjáról?

Ezek a maradvány proletárok nagyon veszélyesek az országra nézve, főleg ha még primitív butaság is társul a jellemükhöz, vagy inkább jellemtelenségükhöz. Persze azt sem szabad elfelejteni az esetükben arról sem, hogy nem is mindig a saját akaratuk vitte őket annyira baloldalra, hogy onnan már nem látják többet sem az aranyközép utat, sem pedig a jobb oldalon lévő ellenfeleiket, illetve ebből következőleg nem is hallják meg a mai napig az általuk szakadékba taszítottak segélykiáltásait sem.

A másik véglet a műveltebb exbolsevisták mellett a buta exbolsevisták, akik talán még a mai napig Istenként hisznek Lenin, Marx és társai eszméiben, és egyedül a szocialista eszméket látják járható útnak. Azt gondolom nem csupán a fasiszta eszméket kellene teljesen kitörölni némely ember agyából, hanem a bolsevizmust is. A buta, kultúrbarbár, primitív emberek, mint tudjuk a legveszélyesebb ellenfelek, helyesebben nem is az egyén, hanem az ezen emberek, alkotta tömeg. Őket a legkönnyebb, a „birkaembereket” irányítani, befolyásolni, hiszen mint tudjuk a primitív, tájékozatlan, a kultúrát szinte magától elhajító (természetesen nem az elmebetegekre gondolok) emberek egyetlen és ebből következőleg utolsó fegyvere az alpári nyelvezet és a közönséges erőszak. Nem kell  messze mennem példáért, hiszen a szomszédomban is él egy szocialista világban nevelkedett, később munkásőrré lett buta, önimádó emberke, aki, lehet nem is tehet róla, úgy gondolja, hogy a tisztelet egy olyan misztikus valami, amit csupán a nála idősebb és befolyásos pozícióval rendelkező egyének kaphatnak meg tőle. Ennek nem ritkán hangot is szokott volt adni, ugyanis, ha néha arra kértem beszélgetésnek nem igazán nevezhető kommunikációnk során, hogy próbáljon meg legalább annyi tiszteletet adni nekem, mint amennyit én adok, és ne használjon alpári szavakat, akkor minden esetben az volt a válasz: miért ki vagy te takony? Fiam lehetnél! Apádnak a fa…át..! Hülyének születtél és hülye is maradtál! Erre aztán nem tehettem persze mást, mint felvettem az ellenfelem diktálta stílust és kölcsönvéve ellenfelem borzasztóan szegényes szókincsét, elhajtottam melegebb éghajlatra. Ahogy mondani szokás: „nagy az Isten állatkertje!”, vagy ahogy dédöregapám mondani szokta volt: „sajnos nem mindenkit én csináltam!”

Az ilyen állati megnyilvánulások után aztán el szoktam volt gondolkodni azon, hogy vajon még hány ilyen vírus élhet még az országban, akik miatt folyamatosan beteg lázas az ország. A többi szomszédról nem is beszélve, ugyanis egyikőjük még a mai napig tanácselnöknek szólítja a polgármesterünket, a másik meg megőrülne, ha nem hallgatózhatna még éjjel kettőkor is, talán azt szeretné megtudni, nincs e esetleg reakciós kapitalista a közelében.  

Biztos vagyok benne, hogy nehéz, szinte lehetetlen vállalkozás a jelenkort még történelemnek nevezve pontosan definiálni, illetve elfogulatlanul és tényszerűen értékelni, hiszen arra csupán az utókor lesz csak képes és hivatott. Ám nem igazán értem miért nem tanulunk, tanultunk a közelmúlt eseményeiből, mégpedig azt, ha mást nem is, hogy ha nem rendezzük demokratikus módon és eszközökkel a problémáinkat egymással, kikapkodva és kivonva a forgalomból a csalókat, rablókat, akkor abban az esetben a sajnos nagytöbbségben lévő, befolyásolható plebsz kénytelen lesz az egyetlen és utolsó fegyverét alkalmazni, a véres erőszakot. Az erőszak ugye újabb erőszakot szülve háborúvá fajul. Azt gondolom minden problémát meg lehetne ebben az országban értelmes emberek módjára csupán párbeszéddel oldani, csupán az a bökkenő, hogy a probléma szó a módosabb réteg tagjainál ismeretlen fogalomnak számít.

Érdekes az is, hogy általában, minden negatív tapasztalat ellenére a brutalitás a jellemzőbb ránk, mint az értelmes és egymást is tiszteletben tartó párbeszéd.

Lehet az is az egyik oka a jelenlegi válságoknak, hogy 1989 októbere után egy olyan szinte kilátástalan helyzetbe került az ország, amit a „királyok” megpróbáltak a maguk javára fordítva kihasználni, ez által pedig tönkre tették az amúgy is ingatag lábon álló országot, magyarul az járt jól, aki 1989 után nekilátott szorgalmasan lopni, csalni és hazudni. Ehhez akkor és még részben ma is az állam, a törvények tömkelege, illetve még sok más mellett, a bürokratikus és korrupt hivatali rendszer is partnerként asszisztált. Na vajon miért? Vetődik fel rögtön egy újabb költői kérdés bennem. Talán az is közrejátszhatott, hogy az elmúlt esztendők szocialista, egyenlősdit játszadozó letűnő félben lévő hibás gazdaságpolitikája szinte egyik napról a másikra szembesülni volt kénytelen a nálunk még gyermekcipőben járó kapitalista gazdaság politikával, amely aztán a kiskapukat és a dolgozó embereket kihasználva tényleg azzá a gusztustalan, inkorrekt, egyenlő erőviszonyokat még hírből sem ismerő kizsákmányoló gazdasággá vált, amitől a szocialisták annyira féltek, és amit undorító kapitalizmus jelzővel tituláltak. A maradék koloncra pedig, amit a zanzásodó „királyok” hagytak maguk után, természetesen lecsaptak a nyugati hiénák és keselyűk. Ebből a vert és megalázott helyzetből próbálunk azóta is talpra állni. Valahányszor sikerül némiképpen összeszedni magunkat, mindig jön egy újabb ragadozó, aki visszakényszerít bennünket, egyszerű embereket, az ő szemükben csőcseléket a sáros földre. Az eladott és eltékozolt drága magyar földre, ahol már lassan idegennek érezzük magunkat, mi magyarok, hiszen tényleg csak a mocsok marad meg a számunkra, pedig tisztában vagyunk azzal, hogy rejt az aranyat is.

Összegzésül elindultam valahonnan és nem jutottam sehova. Azt is mondhatnám megpróbáltam megérteni a megérthetetlent. De nem hogy megérteni nem sikerült, még azt sem mondhatom, hogy közelebb kerültem a megoldáshoz. A kérdéseimet talán majd az utánam jövő generáció, ha lesz egyáltalán ilyen, tudja majd korrektül megválaszolni. Mivel a felmerült kérdésekre több válasz is lehetséges, ezért nem mindegy ki lesz majd a győztes, aki a jelen kort bejegyezheti a majdani történelemkönyvekbe. Természetesen lehet a fenti gondolatmenetemet is minősíteni, akár így, akár úgy, de mielőtt bárki elhamarkodottan megpróbálná a besorolásomat bármelyik ideológiába, majd azt követően, még ne adj Isten megpróbálkozna a fenti kérdések megválaszolásával is, azt ajánlom először gondolkodjon el azon, nem volna-é célravezetőbb azt az adott helyzetet, illetve válságos állapotot minősítenie, amely a fenti kérdések megfogalmazásához vezette bizonytalanul remegő kezeimet és a környezetem által szándékosan összekuszált gondolataimat.

Az őseink üzenete: Lélek-Piramisok

Demokrácia? Dekadencia? Demencia?

                                                  De sok a de… De egyáltalán nem mindegy melyik jellemzi a jelen kort. :-)

Azt gondolom, mindháromból kennek nekünk arra a szelet kenyérre odafönn a politikai elit konyháján, amelyet táplálék gyanánt fogyaszt el a magyar ember elméje, lelke.
                    Már annyiszor használtam a lélek, elme szavakat, hogy most megragadnám az alkalmat, és az alábbiakban leírom mit is gondolok a hasonló fogalmakról és a hierarchiájukkal kapcsolatban. A képzeletbeli piramis csúcsán az értelmezésem szerint a minden hatalmat és irányítást magáénak tudható lélek áll, vagy uralkodik, (ahogy jobban tetszik).. Helyesebben a lélek-piramisunk összessége tulajdonképpen nem más, mint maga topon elhelyezkedő emberi elme, ami nélkül semmi értelme sem volna részekre szedéssének, hiszen végső soron nem is volna mit analizálni. Azt gondolom tehát, a lélek-piramis egyenlő az emberi elme fogalmával. Minden más szervesen hozzá tartozó fogalom alatta helyezkedik el, úgy, hogy egyben nélkülözhetetlen alkotórészei is a lélek-piramisoknak. Ez a stabil építmény olyan, akár a tápláléklánc, illetve minden más egymásra épülő, természetben fellelhető természetes, és az abszolút tökéletesség felé tartó/mutató rendszer. Csodálatos és szinte tökéletes piramis, egy végtelen körfolyamatként is felfogható ősi törvényszerűség, amelyre a kezdetek óta épül a világon minden, köztük az emberi társadalom is, valamint maga az egyén is. Mi az, ami először az eszembejut róluk? Élet, hatalom, nagyság, halál, munka, fáraók, rabszolgák, csoda, mítoszok, istenek, titkok, munka stb.... Minden egyes piramis tehát egy nagyobb rendszer tagja is egyben, illetve önmaga is piramis struktúrákból felépülő folyamatok  összessége. Ebbe aztán az anyagtól kezdve az energián át sokféle építőanyag megtalálható.
                 De maradjunk a kiinduló pontunknál a lélek-piramisunknál. A lélek, mint a legfelsőbb és legfontosabb alkotóelem szoros kölcsönhatáson alapuló kapcsolatban van az őt alkotó elemekkel, amely alkotórészek nélkül létezni sem tudna. Ezek közül az elemek közül a lélek, vagyis a csúcs alatt közvetlenül elhelyezkedő rendkívül fontos részünk az értelem, amely nélkül ugyan még állhat a piramis, de mivel az értelem nélkül szinte felismerhetetlenné válik a nagyszerű építményünk, ezért hiányában a piramis szabályossága is megkérdőjelezhető. Aztán az értelem alatt kap helyet az érzelmek ösztönös világának szintje. Gondolom nem szükséges különösebben magyarázni azt, hogy az utóbbi elemek miért éppen az értelem alatt lelhetők fel.
                Ahogy haladunk lejjebb és lejjebb a piramisunkban több szempont szerint is felépíthető a „fáraók sírhelye”, így  most csupán arra vállalkozom, hogy a többi még nem említett fogalmat, a teljesség igényee nélkül felsoroljam: (értelmi, érzelmi)-intelligencia, tudat, (szellemi, értelmi és érzelmi)-képességek, gondolkodás, stb., minden olyan fontos mentális egység,  amely a biológiai és kémiai folyamatok összességére épül, magára az idegsejtek összessége alkotta anyagra és energiákra az emberi agynak nevezett bonyolult, fehér foltok tömkelegét tartalmazó rendszerre építkezik. Tehát mint azt az elején is említettem a felfogásom szerint minden egyes a világunkban fellelhető és még működőképes (akár rosszul, akár jól) rendszer kivétel nélkül ilyen érdekes kettőségen alapuló piramis struktúrára vezethető vissza, amely kettősség abban rejlik, hogy a benne zajló látható és tudatalatti  folyamatok révén a piramis az éles formákon kívül a körrel is leírható.
               Lehet elsőre kicsit furán hangzik a piramis és a kör formájának egybemosása, de azt gondolom a külcsin nem mindig hagyja láttatni számunkra a teljes valóságot mindaddig, amíg megelégszünk a felületes vizsgálódással. A hangsúlyt a „kivétel nélkül” kifejezésre helyezném, ugyanis az emberek alkotta és irányította társadalmi rendszer, illetve annak a felépítése is eredendően a piramis struktúrára vezethető vissza.
             És akkor lőn megvilágosodás! Aki megérti e rendszer egészét, valamint tisztában van annak önálló, létfenntartó működésével, könnyen beláthatja, hogy tulajdonképpen a Demokrácia, Dekadencia, Demencia hármasból már rögtön a legelején a piramis egészének a szintjén a Demokrácia kifejezés értelmét veszíti, illetve halványan azért még előbukkanhat, de csak a piramis azonos szintjein elhelyezkedő alkotórészeknél, függetlenül attól, hogy azok szimplán tárgyak vagy élőlények.
            Elérkeztem mondandóm lényegéhez, amelynek megértéséhez szükségét láttam a fenti bevezető, talán filozofikusnak tűnő gondolataim ismertetését is. Tehát az alapvető törvényszerűséget feltételező elméletemet mintegy ráillesztve a jelenlegi magyar társadalmi rendszer egészére, könnyen láthatóvá válik, mi is zajlik valójában itt a tulajdon két szemünk láttára. Az a helyzet kedves barátaim, hogy azok az emberek, akik ott fenn a csúcson, a lélek helyén érzik magukat, nagyon is tisztában vannak a lélek-piramis elméletével, még ha máshogy is nevezik azt, és velem együtt egyértelműen és nagyon jól tudják, hogy a demokrácia szó csupán egy jól hangzó, megtévesztésre alkalmas alattomos, hazugságokat álcázandó, promóciós célokra használt, görögök alkotta kényszerből kreált segédeszköz. A demokrácia feltételek nélküli elfogadása, ráerőltetése a társadalom egészére, természetellenes folyamat, és az emberi világban csupán azért állja meg még ma is a helyét, (egyébként a természetben hatalmas jól működő rendszerek esetében sehol máshol) mert a demokrácia tulajdonképpen egy pótszer. Pótszer, mert a tudatosan megbontott lélek-piramisból erőszakkal eltávolított alkotóelemek bármelyikét egészen hosszú ideig tudja pótolni. De addig nem látjuk be, hogy ez tévhit, amíg össze nem borul véglegesen és megfordíthatatlanul, az egyének nagytöbbségében már rég leomlott piramis. Értem mindez alatt, azt, hogy a mi magyar piramisunk  két végpontja között tátongó hatalmas űrt a mindenkori politika és az arra épülő állam próbálja kitömködni azért, hogy idejekorán szét ne essen. Amint az látható egészen jól csinálják.
             Azt gondolom éppen ezért a demokrácia egyetemes elmélete nem más, mint a természet megerőszakolása, amihez, és amelynek a leplezésére sajnos rengeteg segédeszköz áll rendelkezésére a mindenkori hatalomnak. Gondoljunk csak bele, hogy mi történne, ha nem piramisformára próbálnánk törekedni, hanem minden követ egymás mellé raknánk… egyrészt nagyon nehéz volna megfelelő magassági pont hiányában, átlátni az egész építményünket, másrészt az építőelemek alkotó funkciójának elvesztése révén, nem volna korrektül körülírható az építmény formája sem. Nem úgy, mint ahogy az az ősi piramisok esetében, hiszen azoknak van erős alapja, akik tartják a fölöttük lévő összes többi követ, és van egy csúcsa is, ahol csupán egyetlen kőnek van hely. Mégis ha ránézünk a piramisokra, amelyek szerintem az őseink üzenete a későbbi koroknak, összességében egy stabil, esztétikus felépítményt láthatunk, ahol minden egyes kő tudja a dolgát, de egyik kő sem másabb, mint a többi, hiszen mindegyikőjük csupán természet alkotta múlandó anyag és nem több, ahol nem számít a szín, csak a kemény munkával kialakított forma. Mindennek az alapja az egyéni érdekeket és igényeket egyformán figyelembe vevő és egyben azokat  ki is elégítő tudatos tervezés és építkezés, (később talponállás), jelen esetben átépítés, nem pedig az egyensúlyt bomlasztó rombolás, rablás, pusztítás és zavarosítás, mint ahogy az jelenleg nálunk tapasztalható szinte minden téren.
            Igen nem tévedés egyensúlyról és nem demokráciáról beszélek. A piramis stabilitása a legjobb példa arra, hogy pl. a királyság intézménye semmivel sem rosszabb, ha az persze nem megy át diktátori önkényuralomba, mint egy egyetemes egyenlőséget szajkózó demokrácia, ahol a demokrácia fogalma csupán lassan ölő fegyver a hatalomra került mindenkori állam egyéni érdekeket előtérbe helyező, intézményes rendszer kezében. Nagy igazság, hogy az állam nem más, mint a hatalom erőszak szervezete. Azt is jól tudjuk, a lelki terror is bűnös cselekedet, nem csak a szándékos és kegyetlen gyilkosság, hisz előbb vagy utóbb mindkettő halállal végződik . Lásd azt a rengeteg öngyilkosságot, amibe a rendszer belehajszolja a polgárait.
           Ha már itt tartunk: Állam? Igen ott is fellelhető a piramis struktúra. Szülőföld, haza, nemzet és állam formájában, ahol az állam nem más, mint "erőszakkal" intézményesített természetellenes rendszer. Ki tudja hány ezekhez hasonló természetellenes fogalmat használunk még a „fejlett” világunkban, amelyet ezen idegen eszközök segítségével már nem csak használunk, hanem ki is használunk, hova tovább teljességgel kirablunk, elpuztítunk.
          Vissza kellene menni példákat keresve gondolatban a múltba, (már nagyon régóta azt vallom), hiszen a történelmünk a legjobb tanítómesterünk, és ha ma már hatalmas piramisokat puszta kézzel nem is, de legalább próbáljunk meg a korábbbi tapasztalatainkra alapozva a természettel jobban összhangba kerülni. Mindez pedig a fajfenntartásban folytatott erőszakos harccal, egymás kirablásával, nem fog sikerülni. Ezt mindenki, ha nem is mondja ki, de nagyon jól tudja. Nem igazán érti meg az a sok politikus, aki mindenáron, akár társai eltaposása révén is, fel szeretne jutni a csúcsra, hogy ha elpusztítja maga alatt az alapokat, ő fog a legnagyobbat zuhanni, és ott legfelül a hely nagyon szűkös. Nem, egyszerűen nem értik meg, annak ellenére sem, hogy a történelemben már számos példa bizonyítja azt, hogy a pénz, a bizalom és a hatalom olyan eszközök, amelyekkel okosan kell bánni, nem pedig eljátszani, visszaélni vele vagy erőszakkal elvenni azt másoktól. Ettől függetlenül azért kell, hogy legyen az bizonyos közösséget érintő döntésekben demokrácia, csak az ne legyen elvakult, vagy megvakított.

               Így hát az egyenlőség (demokrácia) helyett marad a hanyatlás (dekadencia) és az azzal együtt járó szellemi leépülés (demencia) a hozzám hasonló polgár számára, ha csak le nem löknek a álam feljebb lévő „kövek”. Mennyivel jobb lett volna mindezt egy kávé vagy tea mellett megvitatni veletek, akár országunk házában üldögélő képviselőink, akik gyakran teszik ezt, csupán azzal a különbséggel, hogy nem az ország, hanem a saját kis undorítóan és felháborítóan duzzadó bankszámlájukról beszélnek. De (már megint a de) nekünk nem szabad megállni, muszáj dolgozni azért, hogy meghalhassunk.....???? Mondjátok, miért kell meghallni embereknek azért, hogy megszülethessenek?

Hol van a meddig?

Ha valaki tudja netán hova lett ennek a kicsi kis országnak a hatalmas messzi földön híres, jó magyar lelke, akkor kérem szóljon!

Híres.... Hírek!!!???

Meggyilkolták, kirabolták, kiírtották, elütötték, leütötték, halálra gázolták, öngyilkos lett, megfojtották, természeti katasztrófák tizedilik, földrengés áldozatává vált, felrobbant, felrobbantották, megfulladt, lemondott, megszökött, lelőtték, lezuhant, kigyulladt, könyörtelenül eltaposták, elárulták, túladagolás miatt vesztette el az életét, becsapták, rászedték, adók lehetetlenítik el az életét, megalázzák, kútba vetette magát, ...... 

 

Szárnyalj magyar…!
 

Repülj galamb, véres gerle
szólj már rá a Jó Istenre
Minden rosszat mondj el néki
hogy élsz?! ő azt úgysem kérdi
Repülj madár, sebzett gerle
ne pokolba, fel a mennybe

Repülj galamb, fehér gerle
lázadó költőknek nyelve
vidd hírül a nagyvilágnak
kirabolnak, levadásznak
Repülj madár, könnyes gerle
rakjál fészket a lelkekre

Repülj galamb, postás gerle
magas hangokat döngetve
keresd meg a te országod
hidd el itt lesz megtalálod
Három színből festett gerle
szennyes közt is tiszta elme

Repülj galamb, győztes gerle
magyar zászlókat lengetve.

/Szabó Balázs/

A vén magyar koldus...

Figyelj!

Hazug a szó és
Hazug a mondat
Hallod vagy látod
Mind mind hazudnak

Hamis a dal és
Hamis az ének
Elcsúszott hangok
Tisztán zenélnek

Hazug a fény és
Hazug az árnyék
Minden csak álca
Szivárvány játék

Hazug a ma és
Hazug a holnap
Álarcnak tűnő
Napok és holdak

Hazug a versem
Hamis a tollam
Átkozott Világ!
Hidd el!!!... Én szóltam...!

Szabó Balázs

                  Az elmúlt hétvégén a szokásos zalaegerszegi „forgatagot” járva szörnyen lehangoló látványban volt részem. A novemberi enyhe, napsütéses idő több koldust is kicsalogatott az utcára talán azzal a szándékkal, hogy ilyen szép időben könnyebb lesz összeszedni a napi betevőre való aprópénzt.
                Amikor meglátok valahol egy kéregető önhibájából, vagy éppen önhibáján kívül társadalmunk perifériájára szorult, vagy szorított emberkét, vegyes érzelmek kerítenek a hatalmukba. Egyrészről sajnálom is őket, mert biztos vagyok abban, iszonyúan kemény, és embertelen körülmények kellenek ahhoz, hogy valaki az életnek erre a megalázott megélhetési formájára kényszerüljön. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez a ma már nem is olyan ritka állapot, csupán parányi nyomokban hordozza magában a normális életet élő társadalmunkba való visszatérés lehetőségét. Feltéve, ha beszélhetünk még általánosan nagy tömegekre jellemző „normális életről”? Miközben aprópénzért nyúltam a zsebembe, és miután csörömpölve célba talált a koldus szakadt kalapjában az „adományom” tovább forogtak agyam agysejteket daráló kerekei. Sajnos a minden ember által óhajtott normális élet mellett, az a nagy tömeg is lassan a rabló gazdaságot folytató, hatalmasra duzzadó bankszámlák martalékává válik, amelyet polgári középosztálynak, vagy középrétegnek kellene, hogy hívjunk. Ahelyett, hogy a felső tízezer folyton rohanó ember megpróbálna emberi módon közeledni az alsó szinten egyhelyben topogó szegények millióihoz, azt látom, a kettőjük között tátongó szakadék egyre tágasabb és mélyebb lesz.
                Az így képződött hatalmas és iszonyúan mély nyílás, talán csak akkor válik átjárhatóvá, ha majd a szakadékba zuhant áldozatok csontjai színig töltik azt. Pedig jól tudja mindenki, hogy hidat és lehetne akár építeni, azzal az energiával, amit a még több pénz hajszolására pazarolnak a kedves rabló urak. Milyen érdekes és egyben paradox helyzet is ez a csupán anyagi különbségeken alapuló koldus és gazdag ellentét, hiszen mindkét fél ugyanolyan emberként kezdi földi létét.  
                  Nézzük csak! A maffia odafönn és odalenn?..., nyílt titok, hogy az utcán kolduló szerencsétlen emberek „bevételei” is túlnyomó részt az amúgy is pénztől duzzadó pénztárcákban landol. Mi ez, ha nem rablás? Ám ha mégis maradna valamelyikünknél tartalék forintocska, akkor azt sem tudhatjuk biztonságban, főként, ha amúgy is tehetetlenek vagyunk, hiszen manapság fillérekért is ölnek. Miért nem élvezheti már végre ez a folyton ezer sebből vérző magyar nemzet a nyugalmas polgári élet előnyeit? Nézzük csak az utóbbi száz esztendőt: háború háború hátán, fasiszták, kommunisták, demagóg, elmebeteg ideológiák, politikai üldözések, börtönök, kivégzések, elbukott szabadságharc, tudatos népirtás, holokauszt, hidegháború, vasfüggöny, félelem, széthúzás, megalázás, megszállás, kirablás, gazdasági válság, és folytathatnám a sort reggelig.
                  Próbáljon meg valaki, szintén az utóbbi száz évről ugyanennyi pozitívumot felsorolni! Nem mondok azt hiszem újat azzal, hogy nem fog sikerülni. Mi jöhet még? Ma miért nem lehet normális emberi módon végzett munkával megszerzett jövedelemből megélni? Félre ne értsen senki, nem szeretnék nagy lábakon dőzsölve élni, rabszolgákkal dolgoztatni, mint ahogy teszik egyesek. Nem! Csupán annyit szeretnék érezni, bármilyen munkával is kelljen foglalkoznom, hogy létbiztonság vesz körül és felszabadultnak érezhetem magam. Még csak nem is akarom erőszakkal elvenni a másik ember szorgos munkával megszerzett jogos tulajdonát. Az maradjon csak, annyi más szörnyűség és utópikus gondolat mellett a bolsevizmus ismertető jegyeinek egyike.
                 Csupán az volna a vágyam, hogy ne nézzék a becsületesen dolgozó, lassan megrokkanó embereket madárnak, és aki, meg nem értene egyet azzal, hogy dolgozni kell a pénzért, nem pedig rabolni vagy irigységből tönkretenni a honfitársát, azt a polgárt keményen megbüntetném. Amíg megéri, akár emberéletek árán is milliókat lopni, sikkasztani még abban az esetben is, hogy akár „5-10” év börtön jár a súlyos bűncselekményekért cserébe, addig biztosan nem lesz elrettentő ereje a törvényeknek, ezért nem is szűnnek meg mostanában az ilyesfajta brutális, értelemtől igen távol álló tettek.
                  Tulajdonképpen az a baj, hogy szépen lassan, tudatosan vagy véletlenül, de kihalás fenyegeti azt a bizonyos fentebb említett középréteget, akik a mindennapi életükbe ugyanúgy beleveszik a kultúrát és a műveltséget, akár az ételt és az italt. Erről a folyamatról elsősorban a II. Világháború után a semmiből felbukkanó kommunisták tehetnek, hiszen ők kezdték el (a fasisztákhoz hasonlóan) tudatosan elpusztítani a magyar ember önálló magyarság tudatát, miközben megpróbálták az utópikus eszmékre épülő osztályok nélküli társadalom képével mérgezni a szabadságra vágyó, ám mégis rabszolgaságra ítélt értelmes magyar lelkeket. Hogy ez mennyire sikerült nekik azt ma már tudjuk. Erről írja Márai Sándor egyik könyvében, hogy a kommunista állam szívesen befogadta, sőt szívta is magába a  fasiszta eszmékkel szennyezett, II. Világháborút túlélt, és a misztikum világában élő emberek garmadáját.
                   Az is szintén az ő gondolata, hogy az emberiség talán sohasem tanulja meg azt, a morális veszteségeket nem lehet, és nem is lehetett soha anyagi javakkal kompenzálni. Csupán azt felejtették el a „tisztelt” bolsevik királyok, hogy mindent el lehet taposni, és mindenkit rácsok mögé lehet zárni, de az emberi lélek határtalan világát soha. Testileg meg lehet törni bárkit, de amíg lélekben nem hajlandó az egyén, vagy közösség kompromisszumra az ördöggel, addig nem is lesz sötét pokol soha az értelmes lelkek paradicsoma. Az egyik közös szál, amely ezeket a humanista gondolkodású elméket összeköti az a magyar és az egyetemes kultúra és az igényes tiszta anyanyelv még ha az csupán a múltban létezik is.
                   Visszakanyarodva napjainkhoz, az a legfőbb baj, hogy az a bizonyos középosztály, amely már a 70-es, 80-as években pusztulásnak indult, és amely garanciát jelentene a demokrácia vérfürdő nélküli kiharcolásához, szépen lassan tejesen kihal, ugyanakkor az alsóbb rétegek birka népe, más szóval a csőcselék (nehogy félreértsen valaki, a csőcseléken a tömeg fóbiát értem) viszont nem ismer más módszert a háborúra, mint a brutalitást. Van itt egy hatalmas  sakktábla, ahol a gyalogokon és a királyi házaspáron kívül, minden bábut leütött a múltunk…Ezt nem szabadna elfelejteni azt hiszem a mai gazdasági válságban sem, bár az is igaz, ellenük a legkönnyebb fellépni, hiszen a likvidálásukra alkalmazott erőszak jogosnak tűnhet, ugyanis az adok-kapok megbocsátható bűnnek számított mindig is a történelem folyamán, és ha netán akad egy-két ember, aki szóvá teszi azt, hogy valami nagyon nincs rendben ebben az országban, azonnal ki is kapja a titkosszolgálat.
                Összegzésül, kicsi országunkban sajnos érthetetlen okok miatt folytatódik az a negatív tendencia, hogy szépen lassan, de biztosan a mindenkori elit hatalomnak csak úgymond testekkel kell harcolnia, hiszen az említett középosztály hiánya miatt egyben a humanista, művelt lelkek is kivesznek. A harcot meg nyilvánvalóan a sok pénz nyeri, hiszen a háborúhoz nem kell egyéb, mint sok sok pénz, ami ugye mondanom sem kell, hogy kinél van.
                 Félelmetesen rafinált stratégia ez, amihez tulajdonképpen nagyon hozzá sem kellett nyúlniuk a hatalmon lévőknek még a 89-es rendszerváltás után sem, ugyanis számtalan helyen megtalálhatóak még a gazdasági és a politikai életben is egyaránt a magukat reform kommunistának, vagy éppen balközépnek nevező agymosott és "zanzásított"  egyének, akik most azon a ma már trágyadombbá vált hatalmas vagyonokon kukorékolnak, amit még anno az elüldözött, tisztességes emberektől éppen ők raboltak el a nép nevében. Betették a közösbe, aztán privatizáció címén kilopták onnan. Reform kommunisták? Hát azok ki fiai, borjai? Talán a reform fasiszta faj leszármazottjai?
               Ezek után mit is várhatunk? Addig, amíg a magyar ember nem képes öntudatban talpra állni, soha sem lesz itt igazi demokrácia. És akkor nem is beszéltem arról, hogy a nagy múltú magyarságot a mindenkori hatalom igyekszik összemosni más, primitívebb kultúrák farkas törvényeivel, de erről ugye tilos beszélni…. Ugyanúgy, mint a média hatalmáról…. Így hát én sem teszem.
                 De a hallgatás nem egyenlő, és soha nem is volt egyenrangú a fejbólintással. Akkor még nem is beszéltem az EU-ról, amiben az únió szó rossz emlékeket csalogat elő belőlem. Persze semmi bajom az európai közösséggel, mint a gazdasági fejlődés és az egymásra nyitottság egyetlen szóba jöhető útjával, de azért mégis bosszant az a számtalan, minden tagállamra vonatkozó törvényi szabályozás, amely rengeteg pontjában valami számomra érthetetlen okból nem veszi figyelembe a területi, kulturális, és nyelvi sajátosságokon alapuló eltéréseket, különbözőségeket, nem úgy mint például az USA tagállamaiban. Nagyon rossz előérzetem van…
                 Nem igazán értem mi folyik ebben az országban. Nap, mint nap szembe találom magam elégedetlen, zokogó emberek százaival, akiket fenyeget a gazdasági és kulturális válság kezében lévő koldusbot, a másik oldalon pedig látni vélem a mások nyomorúságával üzletelő röhögve mulató maffia tagokat, olyankor nem tudok másra gondolni, csak arra, ugyan hol lesz majd annyi hely az utcákon, vagy tereken, ahova a kéregető emberek milliói ki tudnak majd ülni. Érdekes egy jelenség ez, de vajon hova vezet….? A gyógyszer hiányról nem is beszélve….
                  Holnap talán nem csak pénzért, munkáért vagy szálláshelyért könyörögnek a koldusaink, hanem az életmentő gyógyszerekért is. Egy valamiért sajnos biztosan nem fognak jó páran közülünk könyörögni (a kultúra koldusai), az pedig a műveltség. Azt gondolom, hogy a józan, tiszta lélek azért a tudat alatt mégis vágyik a művészi alkotások okozta katarzis befogadására is, függetlenül a sokat emlegetett iq szinttől, de ezt már korán „helyre teszi” a magyar oktatás, hiszen a gyermekek jelentős része egyfajta kényszerként, szükséges rosszként éli meg a Magyar Nyelv és Irodalom órákat, ahelyett, hogy ezt a tantárgyat már viszonylag korán megpróbálnánk a gyermeki mesevilágba beleötvözni oly módon, hogy a gyermek később olvasás révén szinte „követelje” magának a „meséket”.
                  Az a baj szerintem még, (aztán be is fejezem ezt az égbe kiáltott eszmefuttatást), hogy a gyermektől a művészeti oktatásban ugyanannak a katarzisnak az elérését várják el egységesen mindenkitől, ami tulajdonképpen nem is létezik közösség, csupán egyéni szinten. Tehát ennyit a szükséges rosszról.. No de hol marad olyan sokáig a szükséges jó? Miért csak a mesékben és a másvilágon győz a jó? Miért ne tehetné még ebben a világban?    

"A víz az Úr?"

Vizet szült a tél
Tiszta honi helyen
Elindult az ér
Hogy majd patak legyen

Jégeső és vér
S könny mit ivott néha
Kavarta a szél
Nőtt a hordaléka

Felserdült a csepp
erősen felduzzadt
Sebes folyó lett
Élvezte, hogy futhat

Jövőbe szaladt
Habos múltját vitte
édesvíz maradt
nem vágyott sós ízre

Medrében a sár
Nagyon felgyülemlett
ezért ma is áll
Magyar álló víz lett...

(Össze kéne folyni
Folyóvá ki magyar
minden koszt kidobni
ami vizet zavar!)

Szabó Balázs

Esti ima

Szegény koldus a semmin áll,
Beteg takaró alatt,
Anya gyermeke sírjánál
Mind fölfelé mutogat.

Te ott fönn a magas égen
Ég és Földnek királya
Szólj már hozzánk kérünk szépen
Ne térdeljünk hiába.

Csak egy pici jelet hagyjál
Mondjál Nagy Úr valamit!
Legalább egy hangot adjál
Halljuk végre szavaid!

Mért` vagy csendben? Mért` nem beszélsz?
Mért` nem szállsz le trónodról
Talán az emberektől félsz?
Szeretnek ők tudod jól!

Nem mondasz Te soha semmit!
Csipiszt mutatsz világnak!
Miért erős mégis a hit?...
Mi haszna az imáknak?

Kedves Isten Imádlak!

Ámen!

Szabó Balázs

„Mit is ír a hogy is hívják?”

„Mit is ír a hogy is hívják?”

Utolsó üvöltés

Figyeljetek most mind rám
ti testvér-gyilkos hóhérok!
bár nehezen mozog a szám
s menni is alig bírok

munkától fáradt kezem
nem fegyvert, csak tollat forgat,
de addig biz’ le nem teszem
míg szebb nem lesz a holnap!

nem az én jövőm számít
nem! az a Föld alatt pihen
a jelen álmokkal ámít
lopja a múltam, igen...

ma hol vannak az ősök
a nagy hősök, a vitézek
a Petőfik, Dózsa Györgyök
a költők, a vezérek?

mit mondd majd rólunk egyszer
krónikás felnőtt gyermekünk?
volt egy szolga magyar ember...
Mondjátok! Ez kell nekünk?

...

Kopasz fejem lehajtom
a bakra... nagyot csapjatok!
hisz` ha nem vágtok, agyon nyom
a kicsorbult bárdotok

Szabó Balázs

    Tegnap az egyik hipermarketben ( interrel kezdődik és spárral végződik) járva, az újságárus stand előtt a kezem ügyébe került az Élet és Irodalom című hetilap 2011. október 28.-i lapszáma. Gondoltam, mivel már régen olvastam hasonlót, és különben sem árt egy kis kultúra és az aktuális politika magába szívása a polgárnak, ezért azon nyomban meg is vásároltam. Egyébként, ha nem volna az ára 396,- forint, akkor előfizetője is volnék ennek a színvonalas újságnak. Sajnos erre sem telik, mint annyi más luxuscikkre sem. Az Élet és Irodalomban olvasott néhány cikk gondolatok lavináját indította el bennem, a politikával és a kultúrával kapcsolatosan. Nem tartozom egyik politikai csoportba sem, egyszerűen az, a helyzet, hogy megpróbálok véleményt formálni egyszerűen a  józan ember eszével és logikájával. Azért mondom, hogy az egyszerű ember gondolkodásával, mert a politikában és a kortárs művészetekben egyaránt érzek egyfajta klikkesedést a magukat elitnek tartó művészek és politikusok részéről, ugyanis mind a két területen azt látom, hogy tudatos rendezetlenség elvének előtérbe helyezésével és a kívülállók teljes kirekesztésével próbálják teljesen a saját kezükben tartani, a gyeplőt. Miért gondolom ezt? Első lépésben nézzük az aktuális politikát egyszerű emberi szemmel. Elolvasva néhány politikai és kulturális témájú cikket a szóban forgó hetilapból, arra kellett rádöbbennem az írások végére érve, ahhoz, hogy az újságíró, vagy a riport alany minden lényeges gondolatát megeméssze, és értelmezze a kultúrára éhes agyam, bizony neki kellett futni a cikkeknek minimum kétszer, ugyanakkor gyakran hívtam segítségül a google-t is az idegen szakszavakhoz. Ám a végén mégsem volt teljesen tiszta minden, tehát, ahogy ilyenkor mondani szokás: a foglalkozás elérte a célját. Vagy mégsem érte el? Az attól függ, mi a célja a politikusoknak, és korunk kortárs művészeinek. Ebben az esetben úgy érzem a legfontosabb célja a felső tízezernek, hogy magyarázataival alaposan összekuszálja, túlbonyolítsa az amúgy egyszerű és logikus valóságot minden téren. Igen… a tudatosan szabályozott összevisszaság és az átláthatatlanság, nyomon követhetetlenség jellemzi országunkat szinte minden olyan területen, ahol nagyobb vagyonok összpontosulnak. Ez a félelmetes kesze-kuszaság teszi a legkönnyebben lenyúlhatóvá a közvagyont, ugyanis ha nincs fegyelem sem a pénzügyekben sem a gazdálkodásban, akkor egyszerűen minden érték, legyen az bármi, már akkor eltűnik a körforgásból, amikor „láthatatlanul” bekerül oda. És legyünk magunkhoz őszinték, a mai bizonytalan helyzetben, csak nagyon kevés az olyan ember, aki nem csak látszatra becsületes, hanem ténylegesen is szól, ha valami nem a rajz szerint működik a gépezetben, aminek a neve rablógazdaság, ahol a törvényeket maguk a bűnözők hozzák saját maguknak. Mondhatnám egy hatalmas maffia áldozatai vagyunk, de nem tennék ilyet semmi pénzért sem, csupán elfogulatlanság nélkül leírok egy példát, a közigazgatás legalján álló rendszerből. Nem tudom tudják-e, hogy a a több önkormányzat közös gazdálkodását végző körjegyzőség pénzügyeit ellenőrző személy, a revizor munkabérét, saját maga az ellenőrzött szervezet, tehát az adott körjegyzőség fizeti. Igen a revizor munkáját gyakorlatilag bármikor megköszönheti egy kedves búcsúszóval a körjegyzőségek jegyzője, ha a revizort esetleg túl okosnak találja. Javítson ki nyugodtan valaki, ha nem így van! Ha pedig ez úgymond kicsiben is így működik, kérdem én mi lehet odafönn a „mennyországban”? A kavalkádot azért sikerül szinte hosszú évek óta, választásoktól választásokig fenntartani a tisztelt vezető pozícióknak, mert egy-egy újabb ciklus elején, minden esetben a „borítsunk fátylat a múltra és kezdjünk tiszta lappal!” felfogás érvényesül. Így valóban minden 4 éves ciklus elején tiszta fehér papír kerül az irat stócok tetejére, ami valóban eltakarja a többi feketére szennyezett papírost, de vajon meddig lehet ezt úgy játszani, hogy az iratoktól duzzadó papírhegy le ne dőljön. Ezzel szemben nézzük csak mi van az alsóbb, hétköznapi emberek szintjén! Egyrészt, mivel a vagyon, ami folyamatosan és e mellett úgy néz ki talán megállíthatatlanul apad, a jelenlegi „dolgozó méhecskék” egyre jobban belesüllyednek a legújabbkori szegénység pöcegödrébe. A jelenkori szegénységen nem a nincstelen, utcára került, éhező emberek állapotát értem, hanem az a nagy helyzet, hogy ennivalóra, rezsire, vagyis az alapellátásra még legtöbb családnál futja a szűkös családi költségvetésből, de a brutálisan megemelkedett törlesztő részletekre nem. A kölcsönök túlnyomó része a lakásokat és a személyautókat terheli, így kívülről úgy néz ki, hogy mi a lófüttyött akar már megint ez a folyton csak siránkozó magyar, hiszen megvan mindene… Ugyanakkor a kevesebb számban lévő, ám nyakkendős, belőtt frizurák bankszámlája oly mértékűre duzzad, hogy a munka szó náluk már csupán valami hobby félét jelenthet. A szegénység és nélkülözés fogalmát pedig csak filmekből ismerik, amihez kéz, kezet mos alapon asszisztálnak is egymásnak a tisztelt frissen vasalt öltönyök. Valahogy úgy néz ki, hogy olyan vezető beosztások irányítanak, képviselnek és keltik a segítség látszatát, akiknek túlnyomó része „szakmai gyakorlat” nélkül került,  - általában vette – az élre. Hiszen éltes szónoki hangok nap, mint nap olyasmiről prédikálnak, amelyről halvány sárga gőzük sincs… A legtöbbjük nem ismeri azt a megalázott, kínzó érzést, amikor a síró gyermeknek azt kell mondani, hogy kisfiam akkor vehetsz friss kiflit, ha a bank ad még egy kis uzsora kölcsönt apádnak... A politikai élet, és a közös gazdaság irányítását, viszont egy percre sem adnák ki a kezükből a márkás lábbelik, sőt felrúgva és eltaposva a tőlünk kapott megbízó leveleiket, igyekeznek minden lehetséges módszerrel meggátolni, hogy az utca embere belásson a hatalmas betonfalaik mögé. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy a demokráciát kiabáló luxusautók üvegei is triplán le vannak fóliázva. Nem igazán értem ezt az egész rendszertelen rendszert! Egy nagy család tagjainak kellene, hogy legyen minden magyar ember, amit Magyarországnak hívunk és ahol a családfő igenis felelőséggel tartozik a családtagjai iránt. Felelősség… megint egy szó a sok közül, ami hiányzik a tisztelt szónoki beszédek szókincséből. Mielőtt követ vetne rám bárki is, nem gondolom, hogy kemény harccal kellene elvenni abból, ami eredendően a miénk is.  Nyilván, aki többet dolgozik az többet is kell kapjon, mint az, aki a saját hibájából nem vállal munkát. Igazából még azt sem hiszem, hogy a múltra mutogatva burzsuáziának kellene tekintenünk az arany rudakat, ám abban biztos vagyok, hogy az adósság hegyek magunk előtt tolásával, vagy kikerülésével semmiképp nem juthatunk el a célhoz. Befejezvén eme talán eretneknek tűnő gondolatsort, azt gondolom nem bántottam, vagy gyanúsítottam alaptalanul senkit sem, csupán „Ez van” jeligére próbáltam előcsalogatni a valóság körülöttem álcába burkolózott ködös és torz testéből a fehér (nem sült) galambot. Bevallom szívesebben írnék arról, hogy milyen jó volt elutazgatni több milliárd forintot, vagy milyen kényelmes és milyen jól gyorsul a radar blokkolóval ellátott S8-asom, de ki ne tenné ezt a helyemben, ha megtehetné, ami csupán néhány tízezer ember kiváltsága. Összegezve, végül is és nem utolsó sorban Nem érzem jól magam Parkinsonos betegként egy olyan európai uniós országban, ahol majdhogynem ugyanazok a törvények érvényesek, mint pl. a Galloknál, és ahol a kórházi koszt még előétele sem lehetne a büntetés-végrehajtás vendégszeretetét élvező ember? Gyilkos-társaim három fogásos lakomájának… ecetera….ecetera….. és írás közben is azon aggódtam, nehogy valami baja legyen a drága feleségem folyamatos ritmus zavarral birkózó szívének, ami miatt sajnos rosszul is lett….

Természetesen a jelenlévő ruha kollekciók minden esetben kivétel tárgyát képezik…J

Ha holnap eltűnnék, tudni fogjátok hol keressetek!   …

Kedves gyerekek!
A intertextet olvasva,
implicit diszkurzáltam,
Midőn intertextussal és enjambement-okkal
Kreatív prozodiát szimulákrumként retoricitáltam...

és, ha nem, akkor a következő bejegyzésemmel a kulturális élet elitjét szeretném a górcsövem alá vonni…

Relativitás

(Az oldalon található fotók, versek, és prózai szövegek non-profit céllal a forrás és a szerző megjelölésével szabadon utánközölhető. Minden más esetben a szerző írásos engedélye szükséges!)

Relativitás

Mihez képest
Mész utadon
Mind’ előre,
Avagy hátra?
Hisz’ a sorsod
Elbújt él’ted
Megtalálja...

Mihez képest
Bőröd fehér,
Avagy sárga,
Nem mindegy az?,
Hisz’ a szemed
A színt néha
Rosszul látja...

Mihez képest
Áll vagy szalad
Életednek
Karórája?
Hisz’ az ember
Az időt csak
Kitalálja...

Mihez képest
Vagy Te bátor,
Ha szót emelsz?
Lehetsz gyáva!
Hisz’ a gyenge
Is a csendet
Kiabálja...

Ki mondja meg,
Mi a holnap
Minden egyes
Ma számára?
Bizonytalan
Jövő helyét
Nem találja...

Ki mondja meg,
Az élet miért
Elejét és
Végét járja?
Megcsalt jelen
Múlt és jövő
Jöttét várja.

Hogy lesz való’
A reményből?
Aki tudja
Kiabálja!...
Hogy megtudjam
Valahára...

Persze tudom:
Einstein már
Kitalálta... 
 

Szabó Balázs