2014. augusztus 23., szombat

"Jog és Kereszt"

"... a demokráciáról pedig kiderül, hogy jogi-katonai eszközökkel képes 'antidemokratizálni' önmagát." / Kondorosi Ferenc

2014. május 26., hétfő

Hajrá Magyarország! Hajrá EU! Hajrá Fair-Play!


Aki nem kíváncsi a politikai tartalmú posztomra, az az ember takarja el a szemét…! Aki meg netán a nézeteim okán a személyemre nem kíváncsi, az meg remélhetőleg már kivett a „hírfolyamából”.. aki meg nem önszántából, hanem az ördög tanácsára hallgatva figyel, annak csókoltatom a Dubajozó Anyukáját!! 

DEJÓÓÓ!!! Már korán reggel hanyatt kellett, dobjam magam az örömtől, hiszen a tegnapi piros betűs nap egy igazi aduász, egy valóságos magyarországi politikai siker sorozat megtestesítője (IS) volt…. Legalábbis az EP-ba jutott politikai pártok/politikusok (pártállástól és a megszerzett mandátumok számától függetlenül) még a liberális balközép sőt a bukott bal oldal szerint is hatalmas siker volt ez a…  tulajdonképpen mi is? … nem térnék ki külön az önkényurak, naplopók, óvodások, alkoholisták, bohócok és egyebek sajtótájékoztatónak szánt teátrális beszédeinek részleteire… meghagyom ezt a gombamód elszaporodott elemzőknek, hiszen ők is belőlük, belőlünk élnek…..…   

DEJÓÓÓ! Pofátlanul vagy első felindulásból nagy lett itt  hirtelen az összefogás értünk magyar EU-s polgárokért! Lelkiismeret furdalást kellene, hogy érezzek amiatt, hogy galád és trehány módon nem vettem részt a tegnapi választáson, ahol is nem más, mint  a jövőm volt a tét… De vajon miért is?

Esküszöm a pápa választás idején jobban izgultam a felszálló füst színe matt…   

Mindeközben a rengeteg befizetésre váró közüzemi csekk között kezembe akadt a CIB bank legutóbbi levele, amelyben értesítenek a nem fizetés retorziójáról, arról, hogy ismét BAR listára kerültem.. Annak ellenére, hogy már legalább 2,5x visszacsengettem nekik azt az általuk devizában számolt hitelt, amit közel 7 esztendeje vettem fel….

/Egyébként - ha, már párt-függetlenként véleményt formáltam – elárulom, hogy hozzám a legközelebb a radikálisnak és szélsőségesnek tartott jobbik realitást tükröző valóságképe és a jövőnkre vonatkozó elképzelései állnak../

Hajrá Magyarország! Hajrá EU! Hajrá Fair-Play! 

És akkor a Forma-1 tegnapi sportszerűnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető eredményhirdetéséről nem is beszéltem, történetesen arról, hogy Monacóban Lewis Hamilton visszaadta, amit legutóbb kapott,  helyesebben nem adta meg azt a tiszteletet és gratulációt csapattársának, ami az első hely megszerzéséért járt volna Nico Rosbergnek.. De az már egy másik poszt…

Üdv! Benmar

2014. május 24., szombat

Megdöbbentő szám-sor



45, 100, 120, 140, … végtelen!!!????

Hogy ez mi a …. !!!!??? 

Annyi biztos, nem pusztán egy egyszerű matematikai törvényszerűségeken alapuló számsor, hanem minden egyes számot megtoldva három nullával, avagy megszorozva ezerrel (kinek ahogy jobban tetszik), no meg a hazárd játékos bankok ismeretlen eredetű szorzójával, egy újabb jóhiszemű, deviza hiteles magyar család anyagi zsákutcáját; csődjét; feneketlen, talán soha véget nem érő pénznyelőjét; végső sorban a tragédiáját kapjuk végeredményül. / Az iménti mondatban a törvény-es szó hatalmas kérdőjelekkel a végén kihangsúlyozott szereppel bír!/

Ha mindehhez, ami már önmagában is sok, hozzáadunk pluszban még egy tartós betegségéből fakadó negatív előjelet, hát… Maga a kilátástalanság!!!
Megjegyezném: a sorrend nem a hierarchiát tükrözi, hiszen, mint azt már - lassan közhellyé vált - oly sokszor hallottuk: „Az ember élet megfizethetetlen”…  Vagy mégis?????

Azt gondolom, hogy Magyarországon (IS) azok az emberek, akik Istennek képzelik magukat – az Úr odafentről csupán asszisztál – késlekednek a megoldással…. De vajon miért várják meg legtöbb esetben a tragédia bekövetkeztét???  Sőt talán érdekük a krízis helyzet kialakulása? 

A IV. Világháborúban már nem lőfegyverekkel irtanak bennünket, hanem törvényekkel.....

2014. április 29., kedd

"Flaszterparaszt"



A politika „mocskos szájú flaszterén” vagy „nyáltól szennyes színpadán” - kinek ahogy jobban tetszik – a tragikomikus (nekünk tragédia a politikusoknak meg  komédia) valóság show darabunk „Karaktergyilkosok” címmel ott folytatódik, ahol abbamaradt....

Egy biztos: A rendes becsületes munkából eztán sem lehet megélni… .

2014. április 25., péntek

Egy veszélyes anyagot szállító teherautó balesetének margójára



KOHÓSALAK és TÁRSAI!
 
Fotó: http://hirek.ma/hirek/lesodrodott-utkozott-meghalt
Gellénházán / és még jónéhány helyen az országunkban/ a házak túlnyomó többségénél anno födém-hőszigeteléséhez (IS) használt radioaktív kohósalak és a palatetők szintén erősen rákkeltő azbesztje miatt – hogy csak néhányat említsek a lakhelyemen a mai napig fellelhető egészségre veszélyes szennyező anyagok közül - asztronauta módjára szkafanderben kellene közlekedni a túléléshez.....  
 
http://www.kovox.hu/html/legzes.legbefuvasos.szemcseszoro.html

"Az egyik konténer tartalma kis mennyiségben a környezetbe is jutott. A katasztrófavédelmi szakemberek a baleset helyszínén LÉGZÉSVÉDELEM MELLETT jelenleg is a műszaki mentésen és mentesítésen dolgoznak, a teljes útzárat még nem oldották fel."

2014. április 23., szerda

Haza...



Szabó Balázs: Haza…

 

Álmodom a szépről
csalfa, rég’ meséket;
Visszajárnak régről
csodás szép-emlékek.

 
Tanulom a múltam,
tanulok is tőle,
Hozzá visszanyúltam
s megállok előtte.


Nézem erős kezét,
szorítom szorosan;
Szakadt, színes mezét
rossz látni koszosan.


Nyárban és télben
ruháját kimosta;
Fürösztötte vérben,
ha bitang taposta;


Büszke tekintettel
tartotta magasba;
Dacolva veszéllyel…
Jó állni alatta!


Mondjon rosszat vagy jót,
Ő a legjobb mester!
A kimondatlan szót
megértitek egyszer?


Szép szónak rózsája
virult minden kertben;
Magyarnak madára’
nem szólt ékesebben.

Katonai szigor
nevelte a lelket;
s elszállt a gond, mikor
a múzsa ott termett.


Összhangban volt kérem
értelem és ember;
Isten fenn az égben
Táncolt talán… egyszer…

Az a világ megholt?
Ássuk megint elő!
Nékik még fontos volt,
milyen lesz a jövő...


Ma mind a mának él!
Rossz szekeret tolnak!
Kemény Élet Szegény!
Nem számít a holnap?


Farkasa egymásnak
boldog, s boldogtalan;
Jövőnek sírt ásnak,
jelen bizonytalan.

Beszélni nem tudnak,
alpári lett szájuk;
Gond elöl elfutnak,
s nem számíthatsz rájuk!


Gondolatban látok
kész megoldásokat;
Már csak tanárt várok…
és osztálytársakat,


hogy anyaként, mint rég
e gyönyörű Haza,
Legyen sokáig még
Gyermekeink Hona!

Bújjunk vissza hamar
jó Anyánk méhébe;
Szülessen a magyar
Újra meg már végre!

2014. március 15., szombat

1848. Március 15. . 2014. Március 15.

2014 Március 15.

Gellénháza
Azt gondolom, egy ünnep - kivétel nélkül - akkor válik csak igazán piros betűs ünneppé, ha megtöltjük valódi tartalommal...

Gellénháza
Ennek a tartalomnak a mai napon sincs egyes esetekben szüksége hivalkodó emelvényekre, hatalmas rudakra felhúzott zászlókra, magamutogató kokárdákra vagy égbekiáltó politikai szónoklatokra... 

/Persze a hatalmas, dicső ünnep természetesen megjár minden arra érdemes, a szabadságunkért életével fizető, vérét áldozó ember számára, ha az az ünnep őszinte és szívből jövő, minden hátsó gondolat vagy szándéktól mentes. De csak akkor... /

Ez a tartalom a hosszát tekintve sincs megkötve, hiszen lehet egy egész ünnepi napot felölelő eseménysorozat avagy csupán néhány óra, perc sőt még egy picinyke pillanat, de ugyanúgy lehet egy egész életet magában rejtő életérzés is! Embere válogatja.. De egyet nem szabad: A múltunkat elfelejteni! (amúgy nem is hiszem, hogy képes rá az ember)... túllépni lehet a szégyenfoltokon - levonva a megfelelő tanulságokat -, de a dicső pillanatokról, szabadságunk gyökereiről igenis kötelesek vagyunk a tiszteletünket és büszkeségünket egyaránt kifejezve megemlékezni!

Pillanat, amikor mindenféle külsőség mellőzésével, csupán a múltunkra, a hősökre emlékezve, szívünkben melegséggel felnézünk a lámpaoszlopon lobogó nemzeti színű zászlónkra, vagy éppen megérintjük a szívünk fölé tűzött kokárdánkat. 

Gellénháza
Ez olyasvalami felemelő, tiszteletteljes egyben büszke érzés, amire igazából tanítani nem lehet (talán nem is kell!) senkit, ám aki egyszer - életkortól függetlenül - ráérez, az a magyar ember sohasem felejti el ezt, sőt vágyik rá bárhol járjon, vagy éljen is a világban.... 

Talán a haza, a magyarság közös múltjának - amely összeköt bennünket magyarokat térben és időben egyaránt - a szeretete a legjobb kifejezés erre, amely, mint ahogy a szeretetre is oly jellemző akár szerelemmé is válhat egyes esetekben.

Talán az Istenben való hit a leghasonlatosabb hozzá, hiszen az is mindenki magánügye, ám ha a megfelelő helyen és időben közösen kinyilvánításra kerül, hatalmas, mindent elsöprő erővé képes átváltozni.... 

Nem az a legnagyobb magyar, akinek Március Idusán látványosan a legnagyobb és legfényesebb kokárda fityeg a szíve felett! És nem biztos, hogy az az ember haza áruló, akin ilyenkor nem látszik a kis szalagból font trikolór bokréta! 

A nemzet színeit a szív és a lélek néha eltakarhatja! De csak ezek, másnak nincs joga hozzá! Még Istennek sem!

Gellénháza

 Szabó Balázs : Szárnyalj Magyar!
Repülj galamb, véres gerle
szólj már rá a Jó Istenre
Minden rosszat mondj el néki
hogy élsz?! ő azt úgysem kérdi
Repülj madár, sebzett gerle
ne pokolba, fel a mennybe

Repülj galamb, fehér gerle
lázadó költőknek nyelve
vidd hírül a nagyvilágnak
kirabolnak, levadásznak
Repülj madár, béke gerle
rakjál fészket a lelkekre

Repülj galamb, postás gerle
magas hangokat döngetve
keresd meg a te országod
hidd el itt lesz megtalálod
Három színből festett gerle
szennyes közt is tiszta elme

Repülj galamb, győztes gerle
magyar zászlókat lengetve.

2014. március 12., szerda

Életpálya modell a XXI. században

Általános magyar (eredményes) életpálya modell 2014-ben 17-től 80 éves korig:

1. szint: próbálj meg bekerülni egy kereskedelmi TV csatorna valóság show-jába, ha netán addig még nem bűnöztél azért, ha már tapasztalt bűnöző vagy akkor ezért... (portfóliónak sem rossz)

2. szint: Ha mégsem jönne össze az az első szint teljesítése, és nem tudnál szert tenni megfelelő ismertségre, akkor se csüggedj, mert akármilyen hülye is vagy, kiváló politikus válhat még belőled; a maffiózó múlt itt is előnyt jelent, de nem kizáró ok...

3.szint: Pofátlanul lopj, hazudj, csalj, sikkassz, drogozz, akár "dubajozz", taposs sárba mindenkit, a további jövődre tekintettel halmozz fel hatalmas fekete pénzeket, egyszóval reggeltől estig bűnözz, egészen addig amíg le nem buksz és be nem kaszniznak!

4. szint: Ha már a sitten csücsülsz akkor már majdnem célegyenesben vagy, szedd össze a maradék eszedet és készülj egy könyv megírására, helyesebben a szabadulásod utáni megíratására...

5. szint: Leleplező bestseller... 


Megjegyzés: a  fenti szintek nem alá-fölé rendeltségi viszonyban állnak egymással, hanem ugyanazon szinten helyezkednek el  :D

2014. február 12., szerda

Egy újabb magánvélemény

Tudom, kicsit kényes téma, hiszen a betegség kategóriát is érinti, de már sokadszor hallom különféle tv műsorokban a műsorvezetők és nem ritkán magukat szakembereknek tartó ügyvédek, jogászok rácsodálkozását kegyetlen gyilkosok, maffiózók, csalók viselkedésével kapcsolatosan, miszerint hihetetlen, hogy ezek az intelligens, jólszituált, barátságosnak és elbűvölőnek tűnő emberek képesek szándékosan, galád, előre kitervelt módon szörnyűségeket elkövetni….

Hmmm… hát ezekről a pozitív, álarcként használt, megtévesztő tulajdonságokról csupán annyit, hogy a közveszélyes bűnözőket felmagasztaló (szak)embereknek nem ártana utánanézni, hogy a pszichopata, szociopata, antiszociális viselkedésnek mik a legfőbb jellemzői…

A társadalomra súlyosan veszélyes gyermek, tömeg stb. gyilkos bűnözők szabadulás utáni rehabilitációjának, visszailleszkedésének társadalmi fontosságáról valamint a törvényes kereteket kihasználó fehér galléros és megélhetési bűnözői rétegről nem is beszélve…

Bocsesz! De már nehogy sajnálgassuk a veszélyes gyilkosokat, bűnözőket!

Ennyi! Innyi! Jóberúgnyi! Hömbölögnyi!

2014. február 11., kedd

Tapasztalat mondatta definíció


Az észelvűnek, racionálisnak ugyanakkor igazságosnak kikiáltott humán tövényhozás, illetve törvénykezés tulajdonképpen nem más, mint olyan természeti és tudományos alaptörvényeket is maga alá rendelő paradoxon folyamat, ahol a rendezettség elve minden tekintetben tudatosan a rendezetlenséget szolgálja.

Szerintem: BenMar

2014. január 3., péntek

A hazaszeretetről....



A hazáról, a hazaszeretetről a történelmünk folyamán sokan írtak beszéltek már. Művészek, politikusaink, nagyjaink. Ám mégis azt gondolom, hogy a hazaszeretet a jelenkori érdek politikusok szájából teljességgel hiteltelenül hangzik.

·         Áder János köztársasági elnök 2013/2014 : "Hazaszeretet nélkül nem volna hazánk, "kultúránk, tudományunk, megannyi világraszóló teljesítményünk" sem létezne, "nem volna nyelv, amelyen magyarul vallhatnánk szerelmet, és amelyen magyarul szólíthatnánk édesanyánkat."

·         Márai Sándor Füves könyv: "Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: „Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat.” A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is. Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: őrült az, aki önmagát tagadja. Hazád a történelmi méretekben megnagyított és időtlenített személyiség. A haza a végzet, személyesen is. Nem fontos, „szereted”-e, vagy sem. Egyek vagytok. De úgy látom és tapasztalom, hogy te – szóval, ünnepélyesen, írásban és a dobogókon – inkább az államszeretetről teszel bizonyságot és hitvallást. A hazától ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van. De az állam ad finom stallumot, csecse fityegőket szalonkabátodra, príma koncot, ha ügyesen szolgálod, ha füstölővel jársz körülötte, ha – férfiasan, kidüllesztett mellel megvallod a világ előtt, hogy te szereted az államot, akkor is, ha kerékbe törnek. Általában nem törik ezért kerékbe az embert. Éppen ezért, minden államszeretet gyanús. Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret. Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon és melled vered."

Szerintem kicsit-nagyon sántít az a következtetés, hogy "hazaszeretet nélkül nem volna hazánk". Hiszen akkor e szerint a megközelítés szerint akár a realitás helyett egy nem létező álomba, egy illúzióba is beleszerethetünk..... Ezért inkább azt mondanám: a szerelem tárgya nélkül nem létezik valós szerelem, szeretet sem... vagyis Haza nélkül nem volna hazaszeretet...

A haza és az állam fogalma sok embernél összemosódik sajnos!!!! Az államapparátus nem véletlenül törekszik ez utóbbira!!!!! Tulajdonképpen a hazaszeretet ugyanolyan, mint a szerelem , vagy az anyai ragaszkodás: ha meg tudod tételesen, pontosan határozni, mi az, amit szeretsz a másikban, akkor nem is szereted igazán... Ebben éppen  ez az, ami szép...!

A hazaszeretetre akár a szerelemre nem lehet kényszeríteni senkit, sem erővel sem pénzzel, sem erős akarattal, sem pedig tanítással. Az csak úgy jön magától, ha a szerelem vagy szeretet tárgya észrevétlenül belopja a szívünkbe magát. A hazaszeretet a szerelemmel együtt a szeretet magasabb, ha úgy tetszik a legmagasabb szintje, már már kóros formája.... Szerintem....