Aki
nem kíváncsi a politikai tartalmú posztomra, az az ember takarja el a szemét…!
Aki meg netán a nézeteim okán a személyemre nem kíváncsi, az meg remélhetőleg
már kivett a „hírfolyamából”.. aki meg nem önszántából, hanem az ördög tanácsára hallgatva figyel, annak csókoltatom a Dubajozó Anyukáját!!
DEJÓÓÓ!!! Már korán reggel hanyatt kellett, dobjam magam az örömtől, hiszen a tegnapi piros betűs nap egy igazi aduász, egy valóságos magyarországi politikai siker sorozat megtestesítője (IS) volt…. Legalábbis az EP-ba jutott politikai pártok/politikusok (pártállástól és a megszerzett mandátumok számától függetlenül) még a liberális balközép sőt a bukott bal oldal szerint is hatalmas siker volt ez a… tulajdonképpen mi is? … nem térnék ki külön az önkényurak, naplopók, óvodások, alkoholisták, bohócok és egyebek sajtótájékoztatónak szánt teátrális beszédeinek részleteire… meghagyom ezt a gombamód elszaporodott elemzőknek, hiszen ők is belőlük, belőlünk élnek…..…
DEJÓÓÓ! Pofátlanul vagy első felindulásból nagy lett itt hirtelen az összefogás értünk magyar EU-s polgárokért! Lelkiismeret furdalást kellene, hogy érezzek amiatt, hogy galád és trehány módon nem vettem részt a tegnapi választáson, ahol is nem más, mint a jövőm volt a tét… De vajon miért is?
Esküszöm a pápa választás idején jobban izgultam a felszálló füst színe matt…
Mindeközben a rengeteg befizetésre váró közüzemi csekk között kezembe akadt a CIB bank legutóbbi levele, amelyben értesítenek a nem fizetés retorziójáról, arról, hogy ismét BAR listára kerültem.. Annak ellenére, hogy már legalább 2,5x visszacsengettem nekik azt az általuk devizában számolt hitelt, amit közel 7 esztendeje vettem fel….
/Egyébként - ha, már párt-függetlenként véleményt formáltam – elárulom, hogy hozzám a legközelebb a radikálisnak és szélsőségesnek tartott jobbik realitást tükröző valóságképe és a jövőnkre vonatkozó elképzelései állnak../

Hajrá Magyarország! Hajrá EU! Hajrá Fair-Play!
És akkor a Forma-1 tegnapi sportszerűnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető eredményhirdetéséről nem is beszéltem, történetesen arról, hogy Monacóban Lewis Hamilton visszaadta, amit legutóbb kapott, helyesebben nem adta meg azt a tiszteletet és gratulációt csapattársának, ami az első hely megszerzéséért járt volna Nico Rosbergnek.. De az már egy másik poszt…
Üdv!
Benmar
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése