Figyelj!
Hazug a szó és
Hazug a mondat
Hallod vagy látod
Mind mind hazudnak
Hamis a dal és
Hamis az ének
Elcsúszott hangok
Tisztán zenélnek
Hazug a fény és
Hazug az árnyék
Minden csak álca
Szivárvány játék
Hazug a ma és
Hazug a holnap
Álarcnak tűnő
Napok és holdak
Hazug a versem
Hamis a tollam
Átkozott Világ!
Hidd el!!!... Én szóltam...!
Hazug a mondat
Hallod vagy látod
Mind mind hazudnak
Hamis a dal és
Hamis az ének
Elcsúszott hangok
Tisztán zenélnek
Hazug a fény és
Hazug az árnyék
Minden csak álca
Szivárvány játék
Hazug a ma és
Hazug a holnap
Álarcnak tűnő
Napok és holdak
Hazug a versem
Hamis a tollam
Átkozott Világ!
Hidd el!!!... Én szóltam...!
Az elmúlt hétvégén a szokásos zalaegerszegi „forgatagot” járva szörnyen lehangoló látványban volt részem. A novemberi enyhe, napsütéses idő több koldust is kicsalogatott az utcára talán azzal a szándékkal, hogy ilyen szép időben könnyebb lesz összeszedni a napi betevőre való aprópénzt.
Amikor meglátok valahol egy kéregető önhibájából, vagy éppen önhibáján kívül társadalmunk perifériájára szorult, vagy szorított emberkét, vegyes érzelmek kerítenek a hatalmukba. Egyrészről sajnálom is őket, mert biztos vagyok abban, iszonyúan kemény, és embertelen körülmények kellenek ahhoz, hogy valaki az életnek erre a megalázott megélhetési formájára kényszerüljön. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez a ma már nem is olyan ritka állapot, csupán parányi nyomokban hordozza magában a normális életet élő társadalmunkba való visszatérés lehetőségét. Feltéve, ha beszélhetünk még általánosan nagy tömegekre jellemző „normális életről”? Miközben aprópénzért nyúltam a zsebembe, és miután csörömpölve célba talált a koldus szakadt kalapjában az „adományom” tovább forogtak agyam agysejteket daráló kerekei. Sajnos a minden ember által óhajtott normális élet mellett, az a nagy tömeg is lassan a rabló gazdaságot folytató, hatalmasra duzzadó bankszámlák martalékává válik, amelyet polgári középosztálynak, vagy középrétegnek kellene, hogy hívjunk. Ahelyett, hogy a felső tízezer folyton rohanó ember megpróbálna emberi módon közeledni az alsó szinten egyhelyben topogó szegények millióihoz, azt látom, a kettőjük között tátongó szakadék egyre tágasabb és mélyebb lesz.
Az így képződött hatalmas és iszonyúan mély nyílás, talán csak akkor válik átjárhatóvá, ha majd a szakadékba zuhant áldozatok csontjai színig töltik azt. Pedig jól tudja mindenki, hogy hidat és lehetne akár építeni, azzal az energiával, amit a még több pénz hajszolására pazarolnak a kedves rabló urak. Milyen érdekes és egyben paradox helyzet is ez a csupán anyagi különbségeken alapuló koldus és gazdag ellentét, hiszen mindkét fél ugyanolyan emberként kezdi földi létét.
Nézzük csak! A maffia odafönn és odalenn?..., nyílt titok, hogy az utcán kolduló szerencsétlen emberek „bevételei” is túlnyomó részt az amúgy is pénztől duzzadó pénztárcákban landol. Mi ez, ha nem rablás? Ám ha mégis maradna valamelyikünknél tartalék forintocska, akkor azt sem tudhatjuk biztonságban, főként, ha amúgy is tehetetlenek vagyunk, hiszen manapság fillérekért is ölnek. Miért nem élvezheti már végre ez a folyton ezer sebből vérző magyar nemzet a nyugalmas polgári élet előnyeit? Nézzük csak az utóbbi száz esztendőt: háború háború hátán, fasiszták, kommunisták, demagóg, elmebeteg ideológiák, politikai üldözések, börtönök, kivégzések, elbukott szabadságharc, tudatos népirtás, holokauszt, hidegháború, vasfüggöny, félelem, széthúzás, megalázás, megszállás, kirablás, gazdasági válság, és folytathatnám a sort reggelig.
Próbáljon meg valaki, szintén az utóbbi száz évről ugyanennyi pozitívumot felsorolni! Nem mondok azt hiszem újat azzal, hogy nem fog sikerülni. Mi jöhet még? Ma miért nem lehet normális emberi módon végzett munkával megszerzett jövedelemből megélni? Félre ne értsen senki, nem szeretnék nagy lábakon dőzsölve élni, rabszolgákkal dolgoztatni, mint ahogy teszik egyesek. Nem! Csupán annyit szeretnék érezni, bármilyen munkával is kelljen foglalkoznom, hogy létbiztonság vesz körül és felszabadultnak érezhetem magam. Még csak nem is akarom erőszakkal elvenni a másik ember szorgos munkával megszerzett jogos tulajdonát. Az maradjon csak, annyi más szörnyűség és utópikus gondolat mellett a bolsevizmus ismertető jegyeinek egyike.
Csupán az volna a vágyam, hogy ne nézzék a becsületesen dolgozó, lassan megrokkanó embereket madárnak, és aki, meg nem értene egyet azzal, hogy dolgozni kell a pénzért, nem pedig rabolni vagy irigységből tönkretenni a honfitársát, azt a polgárt keményen megbüntetném. Amíg megéri, akár emberéletek árán is milliókat lopni, sikkasztani még abban az esetben is, hogy akár „5-10” év börtön jár a súlyos bűncselekményekért cserébe, addig biztosan nem lesz elrettentő ereje a törvényeknek, ezért nem is szűnnek meg mostanában az ilyesfajta brutális, értelemtől igen távol álló tettek.
Tulajdonképpen az a baj, hogy szépen lassan, tudatosan vagy véletlenül, de kihalás fenyegeti azt a bizonyos fentebb említett középréteget, akik a mindennapi életükbe ugyanúgy beleveszik a kultúrát és a műveltséget, akár az ételt és az italt. Erről a folyamatról elsősorban a II. Világháború után a semmiből felbukkanó kommunisták tehetnek, hiszen ők kezdték el (a fasisztákhoz hasonlóan) tudatosan elpusztítani a magyar ember önálló magyarság tudatát, miközben megpróbálták az utópikus eszmékre épülő osztályok nélküli társadalom képével mérgezni a szabadságra vágyó, ám mégis rabszolgaságra ítélt értelmes magyar lelkeket. Hogy ez mennyire sikerült nekik azt ma már tudjuk. Erről írja Márai Sándor egyik könyvében, hogy a kommunista állam szívesen befogadta, sőt szívta is magába a fasiszta eszmékkel szennyezett, II. Világháborút túlélt, és a misztikum világában élő emberek garmadáját.
Az is szintén az ő gondolata, hogy az emberiség talán sohasem tanulja meg azt, a morális veszteségeket nem lehet, és nem is lehetett soha anyagi javakkal kompenzálni. Csupán azt felejtették el a „tisztelt” bolsevik királyok, hogy mindent el lehet taposni, és mindenkit rácsok mögé lehet zárni, de az emberi lélek határtalan világát soha. Testileg meg lehet törni bárkit, de amíg lélekben nem hajlandó az egyén, vagy közösség kompromisszumra az ördöggel, addig nem is lesz sötét pokol soha az értelmes lelkek paradicsoma. Az egyik közös szál, amely ezeket a humanista gondolkodású elméket összeköti az a magyar és az egyetemes kultúra és az igényes tiszta anyanyelv még ha az csupán a múltban létezik is.
Visszakanyarodva napjainkhoz, az a legfőbb baj, hogy az a bizonyos középosztály, amely már a 70-es, 80-as években pusztulásnak indult, és amely garanciát jelentene a demokrácia vérfürdő nélküli kiharcolásához, szépen lassan tejesen kihal, ugyanakkor az alsóbb rétegek birka népe, más szóval a csőcselék (nehogy félreértsen valaki, a csőcseléken a tömeg fóbiát értem) viszont nem ismer más módszert a háborúra, mint a brutalitást. Van itt egy hatalmas sakktábla, ahol a gyalogokon és a királyi házaspáron kívül, minden bábut leütött a múltunk…Ezt nem szabadna elfelejteni azt hiszem a mai gazdasági válságban sem, bár az is igaz, ellenük a legkönnyebb fellépni, hiszen a likvidálásukra alkalmazott erőszak jogosnak tűnhet, ugyanis az adok-kapok megbocsátható bűnnek számított mindig is a történelem folyamán, és ha netán akad egy-két ember, aki szóvá teszi azt, hogy valami nagyon nincs rendben ebben az országban, azonnal ki is kapja a titkosszolgálat.
Összegzésül, kicsi országunkban sajnos érthetetlen okok miatt folytatódik az a negatív tendencia, hogy szépen lassan, de biztosan a mindenkori elit hatalomnak csak úgymond testekkel kell harcolnia, hiszen az említett középosztály hiánya miatt egyben a humanista, művelt lelkek is kivesznek. A harcot meg nyilvánvalóan a sok pénz nyeri, hiszen a háborúhoz nem kell egyéb, mint sok sok pénz, ami ugye mondanom sem kell, hogy kinél van.
Félelmetesen rafinált stratégia ez, amihez tulajdonképpen nagyon hozzá sem kellett nyúlniuk a hatalmon lévőknek még a 89-es rendszerváltás után sem, ugyanis számtalan helyen megtalálhatóak még a gazdasági és a politikai életben is egyaránt a magukat reform kommunistának, vagy éppen balközépnek nevező agymosott és "zanzásított" egyének, akik most azon a ma már trágyadombbá vált hatalmas vagyonokon kukorékolnak, amit még anno az elüldözött, tisztességes emberektől éppen ők raboltak el a nép nevében. Betették a közösbe, aztán privatizáció címén kilopták onnan. Reform kommunisták? Hát azok ki fiai, borjai? Talán a reform fasiszta faj leszármazottjai?
Ezek után mit is várhatunk? Addig, amíg a magyar ember nem képes öntudatban talpra állni, soha sem lesz itt igazi demokrácia. És akkor nem is beszéltem arról, hogy a nagy múltú magyarságot a mindenkori hatalom igyekszik összemosni más, primitívebb kultúrák farkas törvényeivel, de erről ugye tilos beszélni…. Ugyanúgy, mint a média hatalmáról…. Így hát én sem teszem.
De a hallgatás nem egyenlő, és soha nem is volt egyenrangú a fejbólintással. Akkor még nem is beszéltem az EU-ról, amiben az únió szó rossz emlékeket csalogat elő belőlem. Persze semmi bajom az európai közösséggel, mint a gazdasági fejlődés és az egymásra nyitottság egyetlen szóba jöhető útjával, de azért mégis bosszant az a számtalan, minden tagállamra vonatkozó törvényi szabályozás, amely rengeteg pontjában valami számomra érthetetlen okból nem veszi figyelembe a területi, kulturális, és nyelvi sajátosságokon alapuló eltéréseket, különbözőségeket, nem úgy mint például az USA tagállamaiban. Nagyon rossz előérzetem van…
Nem igazán értem mi folyik ebben az országban. Nap, mint nap szembe találom magam elégedetlen, zokogó emberek százaival, akiket fenyeget a gazdasági és kulturális válság kezében lévő koldusbot, a másik oldalon pedig látni vélem a mások nyomorúságával üzletelő röhögve mulató maffia tagokat, olyankor nem tudok másra gondolni, csak arra, ugyan hol lesz majd annyi hely az utcákon, vagy tereken, ahova a kéregető emberek milliói ki tudnak majd ülni. Érdekes egy jelenség ez, de vajon hova vezet….? A gyógyszer hiányról nem is beszélve….
Holnap talán nem csak pénzért, munkáért vagy szálláshelyért könyörögnek a koldusaink, hanem az életmentő gyógyszerekért is. Egy valamiért sajnos biztosan nem fognak jó páran közülünk könyörögni (a kultúra koldusai), az pedig a műveltség. Azt gondolom, hogy a józan, tiszta lélek azért a tudat alatt mégis vágyik a művészi alkotások okozta katarzis befogadására is, függetlenül a sokat emlegetett iq szinttől, de ezt már korán „helyre teszi” a magyar oktatás, hiszen a gyermekek jelentős része egyfajta kényszerként, szükséges rosszként éli meg a Magyar Nyelv és Irodalom órákat, ahelyett, hogy ezt a tantárgyat már viszonylag korán megpróbálnánk a gyermeki mesevilágba beleötvözni oly módon, hogy a gyermek később olvasás révén szinte „követelje” magának a „meséket”.
Az a baj szerintem még, (aztán be is fejezem ezt az égbe kiáltott eszmefuttatást), hogy a gyermektől a művészeti oktatásban ugyanannak a katarzisnak az elérését várják el egységesen mindenkitől, ami tulajdonképpen nem is létezik közösség, csupán egyéni szinten. Tehát ennyit a szükséges rosszról.. No de hol marad olyan sokáig a szükséges jó? Miért csak a mesékben és a másvilágon győz a jó? Miért ne tehetné még ebben a világban?
Amikor meglátok valahol egy kéregető önhibájából, vagy éppen önhibáján kívül társadalmunk perifériájára szorult, vagy szorított emberkét, vegyes érzelmek kerítenek a hatalmukba. Egyrészről sajnálom is őket, mert biztos vagyok abban, iszonyúan kemény, és embertelen körülmények kellenek ahhoz, hogy valaki az életnek erre a megalázott megélhetési formájára kényszerüljön. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez a ma már nem is olyan ritka állapot, csupán parányi nyomokban hordozza magában a normális életet élő társadalmunkba való visszatérés lehetőségét. Feltéve, ha beszélhetünk még általánosan nagy tömegekre jellemző „normális életről”? Miközben aprópénzért nyúltam a zsebembe, és miután csörömpölve célba talált a koldus szakadt kalapjában az „adományom” tovább forogtak agyam agysejteket daráló kerekei. Sajnos a minden ember által óhajtott normális élet mellett, az a nagy tömeg is lassan a rabló gazdaságot folytató, hatalmasra duzzadó bankszámlák martalékává válik, amelyet polgári középosztálynak, vagy középrétegnek kellene, hogy hívjunk. Ahelyett, hogy a felső tízezer folyton rohanó ember megpróbálna emberi módon közeledni az alsó szinten egyhelyben topogó szegények millióihoz, azt látom, a kettőjük között tátongó szakadék egyre tágasabb és mélyebb lesz.
Az így képződött hatalmas és iszonyúan mély nyílás, talán csak akkor válik átjárhatóvá, ha majd a szakadékba zuhant áldozatok csontjai színig töltik azt. Pedig jól tudja mindenki, hogy hidat és lehetne akár építeni, azzal az energiával, amit a még több pénz hajszolására pazarolnak a kedves rabló urak. Milyen érdekes és egyben paradox helyzet is ez a csupán anyagi különbségeken alapuló koldus és gazdag ellentét, hiszen mindkét fél ugyanolyan emberként kezdi földi létét.
Nézzük csak! A maffia odafönn és odalenn?..., nyílt titok, hogy az utcán kolduló szerencsétlen emberek „bevételei” is túlnyomó részt az amúgy is pénztől duzzadó pénztárcákban landol. Mi ez, ha nem rablás? Ám ha mégis maradna valamelyikünknél tartalék forintocska, akkor azt sem tudhatjuk biztonságban, főként, ha amúgy is tehetetlenek vagyunk, hiszen manapság fillérekért is ölnek. Miért nem élvezheti már végre ez a folyton ezer sebből vérző magyar nemzet a nyugalmas polgári élet előnyeit? Nézzük csak az utóbbi száz esztendőt: háború háború hátán, fasiszták, kommunisták, demagóg, elmebeteg ideológiák, politikai üldözések, börtönök, kivégzések, elbukott szabadságharc, tudatos népirtás, holokauszt, hidegháború, vasfüggöny, félelem, széthúzás, megalázás, megszállás, kirablás, gazdasági válság, és folytathatnám a sort reggelig.
Próbáljon meg valaki, szintén az utóbbi száz évről ugyanennyi pozitívumot felsorolni! Nem mondok azt hiszem újat azzal, hogy nem fog sikerülni. Mi jöhet még? Ma miért nem lehet normális emberi módon végzett munkával megszerzett jövedelemből megélni? Félre ne értsen senki, nem szeretnék nagy lábakon dőzsölve élni, rabszolgákkal dolgoztatni, mint ahogy teszik egyesek. Nem! Csupán annyit szeretnék érezni, bármilyen munkával is kelljen foglalkoznom, hogy létbiztonság vesz körül és felszabadultnak érezhetem magam. Még csak nem is akarom erőszakkal elvenni a másik ember szorgos munkával megszerzett jogos tulajdonát. Az maradjon csak, annyi más szörnyűség és utópikus gondolat mellett a bolsevizmus ismertető jegyeinek egyike.
Csupán az volna a vágyam, hogy ne nézzék a becsületesen dolgozó, lassan megrokkanó embereket madárnak, és aki, meg nem értene egyet azzal, hogy dolgozni kell a pénzért, nem pedig rabolni vagy irigységből tönkretenni a honfitársát, azt a polgárt keményen megbüntetném. Amíg megéri, akár emberéletek árán is milliókat lopni, sikkasztani még abban az esetben is, hogy akár „5-
Tulajdonképpen az a baj, hogy szépen lassan, tudatosan vagy véletlenül, de kihalás fenyegeti azt a bizonyos fentebb említett középréteget, akik a mindennapi életükbe ugyanúgy beleveszik a kultúrát és a műveltséget, akár az ételt és az italt. Erről a folyamatról elsősorban a II. Világháború után a semmiből felbukkanó kommunisták tehetnek, hiszen ők kezdték el (a fasisztákhoz hasonlóan) tudatosan elpusztítani a magyar ember önálló magyarság tudatát, miközben megpróbálták az utópikus eszmékre épülő osztályok nélküli társadalom képével mérgezni a szabadságra vágyó, ám mégis rabszolgaságra ítélt értelmes magyar lelkeket. Hogy ez mennyire sikerült nekik azt ma már tudjuk. Erről írja Márai Sándor egyik könyvében, hogy a kommunista állam szívesen befogadta, sőt szívta is magába a fasiszta eszmékkel szennyezett, II. Világháborút túlélt, és a misztikum világában élő emberek garmadáját.
Az is szintén az ő gondolata, hogy az emberiség talán sohasem tanulja meg azt, a morális veszteségeket nem lehet, és nem is lehetett soha anyagi javakkal kompenzálni. Csupán azt felejtették el a „tisztelt” bolsevik királyok, hogy mindent el lehet taposni, és mindenkit rácsok mögé lehet zárni, de az emberi lélek határtalan világát soha. Testileg meg lehet törni bárkit, de amíg lélekben nem hajlandó az egyén, vagy közösség kompromisszumra az ördöggel, addig nem is lesz sötét pokol soha az értelmes lelkek paradicsoma. Az egyik közös szál, amely ezeket a humanista gondolkodású elméket összeköti az a magyar és az egyetemes kultúra és az igényes tiszta anyanyelv még ha az csupán a múltban létezik is.
Visszakanyarodva napjainkhoz, az a legfőbb baj, hogy az a bizonyos középosztály, amely már a 70-es, 80-as években pusztulásnak indult, és amely garanciát jelentene a demokrácia vérfürdő nélküli kiharcolásához, szépen lassan tejesen kihal, ugyanakkor az alsóbb rétegek birka népe, más szóval a csőcselék (nehogy félreértsen valaki, a csőcseléken a tömeg fóbiát értem) viszont nem ismer más módszert a háborúra, mint a brutalitást. Van itt egy hatalmas sakktábla, ahol a gyalogokon és a királyi házaspáron kívül, minden bábut leütött a múltunk…Ezt nem szabadna elfelejteni azt hiszem a mai gazdasági válságban sem, bár az is igaz, ellenük a legkönnyebb fellépni, hiszen a likvidálásukra alkalmazott erőszak jogosnak tűnhet, ugyanis az adok-kapok megbocsátható bűnnek számított mindig is a történelem folyamán, és ha netán akad egy-két ember, aki szóvá teszi azt, hogy valami nagyon nincs rendben ebben az országban, azonnal ki is kapja a titkosszolgálat.
Összegzésül, kicsi országunkban sajnos érthetetlen okok miatt folytatódik az a negatív tendencia, hogy szépen lassan, de biztosan a mindenkori elit hatalomnak csak úgymond testekkel kell harcolnia, hiszen az említett középosztály hiánya miatt egyben a humanista, művelt lelkek is kivesznek. A harcot meg nyilvánvalóan a sok pénz nyeri, hiszen a háborúhoz nem kell egyéb, mint sok sok pénz, ami ugye mondanom sem kell, hogy kinél van.
Félelmetesen rafinált stratégia ez, amihez tulajdonképpen nagyon hozzá sem kellett nyúlniuk a hatalmon lévőknek még a 89-es rendszerváltás után sem, ugyanis számtalan helyen megtalálhatóak még a gazdasági és a politikai életben is egyaránt a magukat reform kommunistának, vagy éppen balközépnek nevező agymosott és "zanzásított" egyének, akik most azon a ma már trágyadombbá vált hatalmas vagyonokon kukorékolnak, amit még anno az elüldözött, tisztességes emberektől éppen ők raboltak el a nép nevében. Betették a közösbe, aztán privatizáció címén kilopták onnan. Reform kommunisták? Hát azok ki fiai, borjai? Talán a reform fasiszta faj leszármazottjai?
Ezek után mit is várhatunk? Addig, amíg a magyar ember nem képes öntudatban talpra állni, soha sem lesz itt igazi demokrácia. És akkor nem is beszéltem arról, hogy a nagy múltú magyarságot a mindenkori hatalom igyekszik összemosni más, primitívebb kultúrák farkas törvényeivel, de erről ugye tilos beszélni…. Ugyanúgy, mint a média hatalmáról…. Így hát én sem teszem.
De a hallgatás nem egyenlő, és soha nem is volt egyenrangú a fejbólintással. Akkor még nem is beszéltem az EU-ról, amiben az únió szó rossz emlékeket csalogat elő belőlem. Persze semmi bajom az európai közösséggel, mint a gazdasági fejlődés és az egymásra nyitottság egyetlen szóba jöhető útjával, de azért mégis bosszant az a számtalan, minden tagállamra vonatkozó törvényi szabályozás, amely rengeteg pontjában valami számomra érthetetlen okból nem veszi figyelembe a területi, kulturális, és nyelvi sajátosságokon alapuló eltéréseket, különbözőségeket, nem úgy mint például az USA tagállamaiban. Nagyon rossz előérzetem van…
Nem igazán értem mi folyik ebben az országban. Nap, mint nap szembe találom magam elégedetlen, zokogó emberek százaival, akiket fenyeget a gazdasági és kulturális válság kezében lévő koldusbot, a másik oldalon pedig látni vélem a mások nyomorúságával üzletelő röhögve mulató maffia tagokat, olyankor nem tudok másra gondolni, csak arra, ugyan hol lesz majd annyi hely az utcákon, vagy tereken, ahova a kéregető emberek milliói ki tudnak majd ülni. Érdekes egy jelenség ez, de vajon hova vezet….? A gyógyszer hiányról nem is beszélve….
Holnap talán nem csak pénzért, munkáért vagy szálláshelyért könyörögnek a koldusaink, hanem az életmentő gyógyszerekért is. Egy valamiért sajnos biztosan nem fognak jó páran közülünk könyörögni (a kultúra koldusai), az pedig a műveltség. Azt gondolom, hogy a józan, tiszta lélek azért a tudat alatt mégis vágyik a művészi alkotások okozta katarzis befogadására is, függetlenül a sokat emlegetett iq szinttől, de ezt már korán „helyre teszi” a magyar oktatás, hiszen a gyermekek jelentős része egyfajta kényszerként, szükséges rosszként éli meg a Magyar Nyelv és Irodalom órákat, ahelyett, hogy ezt a tantárgyat már viszonylag korán megpróbálnánk a gyermeki mesevilágba beleötvözni oly módon, hogy a gyermek később olvasás révén szinte „követelje” magának a „meséket”.
Az a baj szerintem még, (aztán be is fejezem ezt az égbe kiáltott eszmefuttatást), hogy a gyermektől a művészeti oktatásban ugyanannak a katarzisnak az elérését várják el egységesen mindenkitől, ami tulajdonképpen nem is létezik közösség, csupán egyéni szinten. Tehát ennyit a szükséges rosszról.. No de hol marad olyan sokáig a szükséges jó? Miért csak a mesékben és a másvilágon győz a jó? Miért ne tehetné még ebben a világban?
"A víz az Úr?"
Vizet szült a tél
Tiszta honi helyen
Elindult az ér
Hogy majd patak legyen
Jégeső és vér
S könny mit ivott néha
Kavarta a szél
Nőtt a hordaléka
Felserdült a csepp
erősen felduzzadt
Sebes folyó lett
Élvezte, hogy futhat
Jövőbe szaladt
Habos múltját vitte
édesvíz maradt
nem vágyott sós ízre
Medrében a sár
Nagyon felgyülemlett
ezért ma is áll
Magyar álló víz lett...
(Össze kéne folyni
Folyóvá ki magyar
minden koszt kidobni
ami vizet zavar!)
Tiszta honi helyen
Elindult az ér
Hogy majd patak legyen
Jégeső és vér
S könny mit ivott néha
Kavarta a szél
Nőtt a hordaléka
Felserdült a csepp
erősen felduzzadt
Sebes folyó lett
Élvezte, hogy futhat
Jövőbe szaladt
Habos múltját vitte
édesvíz maradt
nem vágyott sós ízre
Medrében a sár
Nagyon felgyülemlett
ezért ma is áll
Magyar álló víz lett...
(Össze kéne folyni
Folyóvá ki magyar
minden koszt kidobni
ami vizet zavar!)
Esti ima
Szegény koldus a semmin áll,
Beteg takaró alatt,
Anya gyermeke sírjánál
Mind fölfelé mutogat.
Te ott fönn a magas égen
Ég és Földnek királya
Szólj már hozzánk kérünk szépen
Ne térdeljünk hiába.
Csak egy pici jelet hagyjál
Mondjál Nagy Úr valamit!
Legalább egy hangot adjál
Halljuk végre szavaid!
Mért` vagy csendben? Mért` nem beszélsz?
Mért` nem szállsz le trónodról
Talán az emberektől félsz?
Szeretnek ők tudod jól!
Nem mondasz Te soha semmit!
Csipiszt mutatsz világnak!
Miért erős mégis a hit?...
Mi haszna az imáknak?
Kedves Isten Imádlak!
Ámen!
Beteg takaró alatt,
Anya gyermeke sírjánál
Mind fölfelé mutogat.
Te ott fönn a magas égen
Ég és Földnek királya
Szólj már hozzánk kérünk szépen
Ne térdeljünk hiába.
Csak egy pici jelet hagyjál
Mondjál Nagy Úr valamit!
Legalább egy hangot adjál
Halljuk végre szavaid!
Mért` vagy csendben? Mért` nem beszélsz?
Mért` nem szállsz le trónodról
Talán az emberektől félsz?
Szeretnek ők tudod jól!
Nem mondasz Te soha semmit!
Csipiszt mutatsz világnak!
Miért erős mégis a hit?...
Mi haszna az imáknak?
Kedves Isten Imádlak!
Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése