2013. március 15., péntek

2013. Március Idusán...

2013. Március 15.
Miről ír a Magyar Nemzet!?

Megemlékezés a 2013-as Télbe torkollott Tavasz valódi áldozataira, hóban rekedt, bajba jutott, néhol teljesen magára hagyott magyar emberekre! Nem feledkezve meg a jó szándékú honfitársaim erő feletti, embert próbáló,  önzetlen segítségéről sem, amelyet ma a katasztrófa helyzetben tanúsítottak az egyenruhások és a civilek egyaránt.

Piros: katasztrófa

Fehér: hó

Zöld: harckocsik

Nem az a legnagyobb magyar, akinek látványosan a legnagyobb és legfényesebb kokárda fityeg a szíve felett! És nem biztos, hogy az az ember haza áruló, aki ilyenkor nem teszi ki a kis szalagból font trikolor bokrétát! A nemzet színeit a szív és a lélek néha eltakarhatja! De csak ezek, másnak nincs joga hozzá! Még Istennek sem!


Summa summarum: bizonyított az összefogás ereje! Bárcsak ugyanúgy, mint most nagyban, kicsiben, akár 2 ember esetén is ha, más nem is, legalább a közös baj felülírná a gyűlölködést, az egymás közötti ellentéteket!
Jó volna, ha eltűnnének országunkból azok az emberek, gyilkosok és rablók, hiénák, (hamis, beteges ideológiák), akik ezt a helyzetet is kihasználták a fosztogatásra, vagy egymásra uszításra, illetve undorító reklámozásokra…

@BenMar

Szabó Balázs : Szárnyalj Magyar!

Repülj galamb, véres gerle
szólj már rá a Jó Istenre
Minden rosszat mondj el néki
hogy élsz?! ő azt úgysem kérdi
Repülj madár, sebzett gerle
ne pokolba, fel a mennybe

Repülj galamb, fehér gerle
lázadó költőknek nyelve
vidd hírül a nagyvilágnak
kirabolnak, levadásznak
Repülj madár, könnyes gerle
rakjál fészket a lelkekre

Repülj galamb, postás gerle
magas hangokat döngetve
keresd meg a te országod
hidd el itt lesz megtalálod
Három színből festett gerle
szennyes közt is tiszta elme

Repülj galamb, győztes gerle
magyar zászlókat lengetve.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése